A Pekingben született japán Jamamoto Riken kapta idén a legrangosabb építészeti elismerést.

A 78 éves japán Jamamoto Riken kapta az idei Pritzker-díjat, a legrangosabb építészeti elismerést. Az 1979 óta kiosztott díjat kilencedszer nyerte el japán tervező.

Jamamoto Pekingben született 1945-ben, de két évvel később a család visszaköltözött Japánba. Jokohamában nőtt fel, a különböző felsőfokú végzettségeit Tokiói egyetemeken szerezte. A saját irodáját (Yamamoto & Field Shop) 1973-ban alapította meg.

Jamamoto felfogásából elsősorban a közösségteremtő erejét emelik ki, ahogyan képes harmóniát teremteni a különböző identitások, gazdasági érdekek, infrastruktúrák közt. Ahogy ő mondja:

„Számomra egy tér megismerése az egész közösség megismerését jelenti.

A jelenlegi építészeti megközelítés a magánéletet hangsúlyozza, és mellőzi a társas kapcsolatokat. Ugyanakkor továbbra is tisztelhetjük mindenki egyéni szabadságát, miközben együtt élhetünk egy építészeti térben, előmozdítva a kultúrák és életszakaszok közötti harmóniát.”

Mindenekelőtt azért kapta a díjat – áll a zsűri indoklásában –, mert „emlékeztet bennünket arra, hogy az építészetben, akárcsak a demokráciában, a tereket az emberek elhatározása alapján kell létrehozni.”

Legismertebb munkái a hokkaidói Jövő Egyeteme, a Yokosuka Művészeti Múzeum, a zürichi reptér The Circle nevű, többfunkciós részlege, a Tijanjin Könyvár, a félvezetőket gyártó Namics cég Niigatai központja.

Yokosuka Művészeti Múzeum, fotó: Tomio Ohashi
A Jövő Egyeteme, fotó: Isao Aihara
The Circle, Zürich, fotó: Flughafen Zürich AG
Tűzoltóállomás Hirosimában, fotó: Tomio Ohashi
Nagoya Zokei Egyetem, fotó: Shinkenchiku Sha
Nagoya Zokei Egyetem, fotó: Shinkenchiku Sha
Pangyo Housing, fotó: Nam Goongsun
Pangyo Housing, fotó: GA Photographers
Tijanjin Könyvár, fotó: Riken Yamamoto & Field Shop
Tijanjin Könyvár, fotó: Nacasa & Partners

 

Ecoms House, fotó: Shinkenchiku Sha

(Forrás, fotók: pritzkerprize.com)

Ez is érdekelhet:

Épül a hely, ahová karanténba vonulhatsz a valóság elől

Ez a hotel tényleg durván kiszakít a hétköznapokból: egyedül mész, belépéskor minden digitális eszközt leteszel, és csak más országból érkezett vendégekkel találkozol.

Ez a pavilon áll majd a házigazda japánokéval szemben az oszakai expón

A szomszédban Oroszország hűlt helye, szemben a házigazda japánok – bemutatták az oszakai világkiállítás egyik legérdekesebb pavilonját.

Papírból készít menedéket egy japán sztárépítész Lengyelországban

A papírmenedék elsőre furcsán hangzik, de Shigeru Ban épített már olyat, ami tíz évig működött.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Újévi elhatározásból teljes életmódváltás: így kezdj neki, hogy sikerüljön

Maria úgy vonz, mint egy mágnes

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés