Észak-Montana gyönyörű hegyeinél csak az a szebb, ha jut néhány négyzetméternyi hely ott nekünk is.

Szerencsére akad itt két menedékkunyhó, a John és a Margaret Craighead, amely a Judith folyó partján helyezkedik el, így tökéletes állomáshely lehet azoknak, akik halászni vagy kajakozni vágynak Montanába. A jurták a Missouri völgyére néznek, így nézelődés és pihenés mellett túrázáshoz, kerékpározáshoz és cross countryhoz is ideális lehet. A sátrakban egyébként kilenc-kilenc személy is elfér, konyha, étkezde és könyvtárrész is található bennük – a harmadik minisátorban pedig egy komposztáló vécé –, emellett pedig a kuckók a természettel is összhangban vannak, hiszen napelemek révén látja el többek között a légkondit és a hűtőszekrényt a szükséges energiával. Egy kalandnak elmegy, ugye?

Ha érdekel a szállás, itt foglalhatsz magadnak éjszakát.

Ez is érdekelhet:

Egymásra találtak a családtagok az újjászületett otthonban - Roadster

Varázspálca helyett okos térszervezéssel, egyedi ötletekkel, és egy új ablakkal teremtett világos, áttekinthető teret a szinte roxforti káoszból a Geppetto stúdió egy lágymányosi lakásban. Áll egy békés családi ház Újbudán, a mostani tulajdonos szüleié volt, a története során pedig több körben is bővítették.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.