Azt már tudod, hogy eléggé jót teszel magaddal, ha kakaóval kínálod meg a szervezetedet, de most azt is jó, ha megtudod, hogy az edzés eredményességéhez is jócskán hozzájárul.

Amerikai szakemberek szerint a kakaóital bármelyik sportoló, vagy úgy alapból bárki használhatná egy-egy verseny/meccs/edzés után a különféle sportitalok helyett. A magyarázat pedig az, hogy

zsírmentes(!) változata az egyik legjobb izomregeneráló hatású ital, köszönhetően a benne található fehérje és a szénhidrát remek arányának.

Ez a kettő ugyanis egymást erősíti, így a fehérje felszívódása rendkívül hatékony, plusz biztosítja az izzadással elvesztett folyadék és az olyan ásványi anyagok, mint a kalcium, a kálium és a magnézium pótlását, a szénhidrátnak pedig nyilván a szervezet szénhidrát-raktárainak újratöltésében van fontos szerepe. És nemcsak az izomlázat segíti megúszni, de

az izmok növekedéséhez is hozzájárul.

A szakembereknek ezt az edzések utáni levett izombiopsziákból állapították meg, amik növekedő vázizom fehérjeszintézist mutattak ki, ami egyenlő azzal, hogy az izmok könnyebben épülnek és térnek vissza energikus állapotukba.

Na, akkor erről ennyit is. Igyál egy kis kakaót edzés után.

De a kakaónak akkor is sok pozitív hatása van a szervezetedre, ha nem sportoláshoz használod:

(Forrás / fotó: runtastic.com / strongestpreworkout.net)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés