Ha így folytatjuk, 2050-re több lesz a műanyag az óceánokban, mint hal. Kenyának ebben nem lesz felelőssége.

Az afrikai ország ugyanis – tízéves előkészítés után – olyan törvényt fogadott el, ami brutálisan, akár 40 ezer dollárra, vagyis bő tízmillió forintra büntetheti, aki műanyag zacskót gyárt, forgalmaz vagy használ.

Judy Wakhungu környezetvédelmi miniszter szerint kezdetben nem lesz mitől félniük a felhasználóknak, a gyártókra és a beszállítókra fókuszálnak majd az ellenőrzések. A felhasználók egyelőre nem is félnek, a gyáriparosok viszont 60 ezer munkahely elvesztéséről és 176 gyár bezárásáról beszélnek.

A műanyag zacskók lebomlása több száz év, közben szennyezik a földet, a vizeket, és pusztítják az élővilágot.

A madarakat, vízi állatokat megfojthatják, a nagyobb állatokat a gyomrukba kerülve ölhetik meg, tehát a probléma több téren is pusztít.

Egyébként egyre többen lépnek fel hasonló határozottsággal az egyszer használatos műanyagok ellen, bár a bírság összegében Kenya az abszolút rekorder.

A szívószál az új ellenség, Seattle-ben betiltják az éttermekben

Csak az Egyesült Államokban 500 millió szívószálat használnak el naponta. De minek?

(Forrás: Reuters)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés