Mihaela Noroc egy nap felmondott a munkahelyén, majd egy hátizsákkal és benne a fényképezőgépével a nyakába vette a világot. Távoli országok szépségideáljait kapja lencsevégre, hogy bebizonyítsa, a szépség nem a Photoshop vagy a sminkkészlet függvénye. Lélegzetelállító képein káprázatos tünemények néznek vissza rád. A világ tényleg egy csodálatos hely!

A 30 éves román hölgyet egyik legnagyobb félelme indította erre a hatalmas vállalkozásra, nevezetesen, hogy ötven év múlva minden nő ugyanúgy fog öltözködni és viselkedni, hiszen a globalizáció és a divat kialakít egy univerzális szépségideált, melynek minden nő meg akar majd felelni tradícióktól és kultúrától függetlenül. Eddig 37 országot járt be minimális költségvetéssel és kezdetben a tumblr.-en, majd később egy saját szájton kezdte el publikálni képeit. Projektjének A szépség atlasza nevet adta, ami – elnézve az eddig elkészült képanyagot – ennél találóbb nem is lehetne.

Mihaela saját elmondása szerint a legfontosabb, amit eddigi utazásai alatt megtanult, nem más, mint hogy a szépség körülvesz minket. Ott rejlik mindenkiben, a titka pedig nem a kozmetikumokban és praktikákban rejlik, hanem abban, hogy önmagunk legyünk minden körülmények között.

Ha megnézed ezeket a csodálatos képeket, örülni fogsz neki, hogy az emberi fajhoz tartozol. Nekünk némelyiknél konkrétan kihagyott a szívverésünk. Íme...

Kolumbia

Mianmar

Brazília

Szingapúr

Irán

Chile

Kuba

Grúzia

Ecuador

Peru

Indonézia

A hivatalos honlap még épül-szépül, de addig is követheted Mihaelát Instagram- vagy Facebook-accountján, vagy ha hozzánk hasonlóan téged is megindított ez a csodálatos vállalkozás, akár támogathatod is itt, miután elzavartad a pillangókat a hasadból, és kikrákogtad a gombócot a torkodból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés