Akkor jó egy épület, ha a közösséget szolgálja, és nem pazarol erőforrásokat, mondják a ausztrál Blur építészei.

A melbourne-i Blur építésziroda a közösségépítést helyezi a középpontba, azaz a helyi közösség minél erősebb bevonásával készíti el a terveit. De nemcsak összekapcsolni, inspirálni is szeretne az építészettel, így minden tervezés egy beszélgetéssel indul, hogy később megvalósulhasson „az alapvető emberi tapasztalat: tartozni egy városhoz, közösséghez”.

Alulról jövő kezdeményezéseket is támogatnak, a bevételük legalább egy százalékát mindig ilyen ügyekre költik, az elmúlt évben például hajléktalanok etetésében segített, fejlesztett iskolaépületet és renovált közösségi teret.

És hogyan is maradhatna ki ebből az erős társadalmi küldetésből a karbonsemlegességre törekvés? Miután az építőipar az egyik legnagyobb szennyező a világon, a Blur auditáltatja a tevékenységét, és igyekszik felhasználni a már nem használt építőanyagokat – mint ennél a téglaháznál is.

A melbourne-i Newport városközpont bejáratként számító épülethez a telken lévő korábbi, jellegzetes boltíveiről ismert ház adta az ihletet. Bár ez egy egyértelműen robusztusabb forma, az újrahasznosított tégla és a fordított nyeregtető által a fejlesztés megfelel a helyi karakternek.

Az épületet a Mason Street-től hátrébb helyezték el, ezzel létrejött egy plusz közterület, ahol lett hely egy egyszintes kávézónak, miközben jobb kilátást biztosít a szomszédos történelmi épületekre.

  • Mason Street, lakóház
  • Építészet: Blur Architecture
  • Bruttó szintterület: 831 m²
  • Átadás éve: 2022

(Forrás: Blur Architecture)

Ez is érdekelhet:

A fehér tetőcserép nemcsak extravagáns, de a környezetet is védi

Elég különlegesen néz ki a fehér kerámia tető, ami jót tesz a környezetnek, energiát spórol a háznak, és ügyesen használva dizájnelem is lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában