Negyven éve nem láttak ilyen patkósdevenért, most találtak egy példányt.

„Döbbenetes élmény, hogy mi vagyunk az elsők, akik ilyen hosszú idő után megpillantunk egyet ezek közül a kis patkósdenevérek közül” – lelkendezett Jon Flanders, a nemzetközi denevérvédő szervezet (Bat Conservation International – BCI) igazgatója a The Guardian-nek.

A texasi központú nonprofit denevérvédők ugyanis két ruandai szervezettel közösen végeznek felmérést az őserdőben 2013 óta, 2019-ben pedig egy tíznapos, barlangokat vizsgáló expedíciójuk rátalált a Hill-féle patkósdenevérre.

„Azonnal tudtuk, hogy a denevér, amelyet elkaptunk, szokatlan és izgalmas. Arcvonásai már-már komikusan túlzónak tűntek”

– mondta Winifred Frick, a BCI tudósa.

Mégis további három év telt el, míg bebizonyosodott, melyik fajhoz tartozik a denevér. A Hill-féle patkósdenevért (Rhinolophus hillorum) súlyosan veszélyeztetett faj, annyira, hogy már kihaltnak hitték, mivel negyven éve nem azonosítottak élő példányt belőle. Most kiderült, Ruanda Nyugwe esőerdejében még létezik a faj, ezért az ott dolgozó kutatók számára új munka kezdődik, hogy megmenthessék a tényleges kihalástól.

Rossz a denevérek pr-je

Az éjszakai repülő emlősöknek régóta keltik rossz hírét, vámpíroknak, betegségek közvetítőinek tartják őket, az új koronavírus okozta járvány pedig csak rontott a helyzetükön, miután tudósok szerint valószínűleg tőlük származik.

A kétgrammos dongódenevértől az óriási, másfél méteres szárnyfesztávolságú Fülöp-szigeteki repülő rókáig az összes szárazföldi emlős ötödét teszik ki a denevérek.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által vizsgált 1321 faj nagyjából 40 százaléka számít veszélyeztetettnek, ez nagyrészt emberi tevékenységek – mások mellett erdőirtás, az élőhelyek eltűnése – számlájára írható.

(Forrás: The Guardian, MTI. Fotó: Natalie Weber)

Ez is érdekelhet:

A Denevérember Tim Burton óta nem volt ennyire különleges – Batman-kritika

Ezt a filmet nagyon tehetséges emberek készítették, és ez meg is látszik rajta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés