Az eredeti helyszínre, a 9. kerületi Lustkandlgasséba (a Gürtel közelében) csakis délben van esély bejutni, az esti, ünnepélyesebb és bonyolultabb ételekért óriási a versengés, hetekre előre is szinte lehetetlen asztalhoz jutni. Már csak emiatt is nagyon jó hír volt 2010-ben, hogy megnyitotta második üzletét a belvárosban, a fantasztikus bécsi evőpiacon, a Naschmarkton. Még a nagyon erős konkurencia sem könnyen téríti el a piac látogatóit, Umar, a török halas, vagy Urbanek, a roast beef koronázatlan királya is megirígyli az új vetélytárs forgalmát. Az egyszerű ázsiai ételeket kínáló Kim Shop & Studio legalább akkora közönségsiker, mint az étterem. Pedig nagyon egyszerű körülmények között, egy nagy közös asztalnál fogyaszt mindenki, semmi intimszféra, nincs terítő sem, semmi sallang, az asztal végében ott a minikonyhapult is egyből, ahol a lázas munka folyik.

Sohyi Kim soha nem akart szakács lenni. Koreában született egy japán-koreai vegyes házasságból, a Japántól egy kompozásnyira levő Pusan városában. Bécsbe határozott céllal érkezett, a családi hagyományokkal szakítva, étterem helyett a divattervezést tanulta ki, majd saját kollekciókkal is jelentkezett. Aztán csak nem küzdött tovább a vendéglátós véna ellen, nyitott egy japán éttermet, és mivel főzni nem tudott, alkalmazott egy szakácsot. De ez csak átmenetileg tette elégedetté, már az első évben rájött, hogy ha tényleg meg akarja valósítani az elgondolásait, akkor ott nincs szükség közvetítőre, neki magának kell megtanulnia főzni.

Azóta pedig főz, folyamatosan, hiszen éppen erre utal a nagyon szimpatikus szerény nő éttermének neve: Kim kocht, azaz Kim főz. Ugyan német nyelvterületen igazi tévés sztárséfnek számít, a többi kollégával ellentétben, akik a saját éttermük konyháját már csak látogatóként élvezik, ő még mindig főz. Ahogy elmesélte, még akkor is, ha épp el van törve a lába, hiszen a név kötelez: Kim főz. A múlt hétvégi látogatásomkor épp a piaci egységben tüsténkedett, sőt felszogált is egyben, a kinti asztalok letakarításakor nem mulasztotta el felhívni a vendégek figyelmét, hogy nyugodtan integessenek be, ha bármire szükségük lenne, azonnal siet majd felvenni a rendelést, Igazi profi, pontosan tudja, hogy a közvetlensége és barátságossága tette azzá, aki lett, gondosan ápolja is ezt az imázst a mindennapok során is, nem csak a marketing- és PR-kommunikációjában.

Közben sorra jelennek meg a szakácskönyvei, a biotermelés és vegetáriánus étkezés egyik élharcosává is válik, de szerencsére azért az éttermeiben még mindig nem feledkezik meg a legsikeresebb specialitásáról, a vöröstonhalról sem. Ami általában éppen csak megpirítva kerül az ételbe, a belseje teljesen nyers, de ez egy sushiminőségű halnál nem probléma, hanem előny. Az erős színek és fűszerek világában él, ételei minden szempontból élvezetes kompozíciót jelentenek az összes érzék számára. És még attól sem riad vissza, hogy esetenként az ázsiai ízeket és ételeket osztrák alapanyagokkal kombinálja.

Szakmai szempontból is sikeres a házasság, hiszen férje osztrák borkereskedő, aki szintén élt a kínálkozó lehetőséggel és a kiváló minőségű osztrák fehérborokkal kereskedik Ázsiában. De a törékeny külső kemény és céltudatos üzletasszonyt takar, saját maga építi birodalmát, és közben nem felejti el, hanem féltve őrzi a kezdeti sikerek és a folyamatos fejlődés kulcsát. Kim főz.

(fotók: Thomas Apolt, Gerhard Krejci)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés