Nem mintha eddig túlzottan mertek volna divatos sérót vágatni maguknak az észak-koreaiak, de most már legalább tiltva is van.

De nemcsak frizurákat, hanem a szűk farmereket, a feliratos pólókat, valamint természetesen az amúgy sem túlzottan elterjedt orr- és ajakpiercinget is betiltotta a Kedves Vezető

– írja a New York Post nyomán a Telex.

A (divat)diktátor Kim Dzsongun kénytelen volt ezt meghúzni, mert csak így tudja megóvni és elszigetelni a népét hanyatló nyugati stílusú divatirányzatoktól. A jelentés szerint mindössze 15 féle „nem szocialista” frizurát engedélyezett, szakértelmét bizonyítja, hogy betiltotta azt a Bundesliga-sérót, ami nyugaton a 80-as években volt divat. (Persze ettől még itt-ott felbukkan).

Az elemzések szerint a mindig roppant divatos és sármos diktátor attól félhet, hogy a nyugat-európai és amerikai stílusú kulturális és divattrendek átmossák a tiszta, hermetikusan elzárt észak-koreai fiatalok agyát, ami végül akár a hatalmának elvesztéséhez is vezethet.

A történelem döntő leckét ad nekünk arról, hogy egy ország sebezhetővé válhat, és végül összeomolhat, függetlenül a gazdasági és védelmi erejétől, ha nem tartjuk magunkat a saját életmódunkhoz” – írta meg Kim az egyik észak-koreai propagandalapban.

Még több Kim Dzsongun:

Visítani fogsz, ha megtudod, az észak-koreai diktátornak milyen szuperereje van

Sok cifra dolgot olvastunk már Kim Dzsongunról, de ez talán mindent visz.

(Fotó: Mikhail Svetlov/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve