A Hongkong–Csuhaj–Makaó-híd 55 kilométer hosszú, és van egy vízalatti része is.

A két különleges közigazgatási státuszú területet, Hongkongot és Makaót a szárazföldi Kínával összekötő híd technikailag így nem is egy híd, hanem egy négy hídból, egy alagútból és három mesterséges szigetből álló hídkomplexum, ami a több mint félszáz kilométeren keresztül kanyarog a Gyöngy-folyó deltája fölött.

A híd építése összesen 16 milliárd dollárba, azaz négyezer milliárd forintba került, és annyi acélt használtak fel hozzá, amiből lazán kijött volna hatvan Eiffel torony. A kilenc éve készülő hidat az eredeti ütemterv szerint már 2016-ban át kellett volna adni, de a csúszások miatt erre végül csak idén júliusban kerül sor.

Bár a HCSM-híd felére rövidíti le a Hongkong és a szárazföldi Kína közötti eddigi két órás utat, vannak, akik nem igazán lelkesednek a gigantikus építményért: ellenzői szerint a híd - a szintén idén elkészülő nagysebességű vasúttal együtt - csak egy újabb lépcsőfok Hongkong függetlenségének a felszámolására, ami az utóbbi idők történéseit látva nem teljesen alaptalan félelem.

A Világ leghosszabb hídja amúgy szintén Kínában található, és még a HCSM-hídnál is háromszor hosszabb:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés