A bolygó összes felhőkarcolójának a fele Kínában lesz öt éven belül, és persze a világ legmagasabb épülete is náluk nyúlik majd az égbe.

A CBRE amerikai ingatlanpiaci vállalat adatai szerint a világ összes szupermagas, vagyis 300 métert meghaladó épületének több mint fele Kínában lesz az évtized végére: az összes, ebbe a kategóriába tartozó, jelenleg is építés alatt álló és 2020 előtt elkészülő torony több mint hetven százaléka Kínában található, a száz legmagasabb közül hatvan épül náluk.

Az ázsiai felfogás szerint a szupermagas épületek mind nagyobb száma a sikeres központi szereppel egyenlő, és a versenyképesség növelése érdekében egyre több épül ezekből. A tanulmány szerint gyakran az építkezés mögött nincs valós kereslet, a "megépítjük, aztán jönnek" hozzáállás a jellemző. De nem mindig jönnek, így a lakóházakból álló kínai szellemvárosok után főleg a kisebb kínai városokban a gazdaság lassulása miatt irodaépületekből is komoly túlkínálat jelentkezhet.

Egy kilométer magas lesz a kínai Főnixmadár

Pontosan egy kilométeresre tervezik a Vuhan városában építendő, Feng nevű tornyot, amely mellé egy kisebb, Hunag nevűt is felhúznak, de már csak a szintkülönbség miatt sem köti majd össze őket úszómedence, mint Szingapúrban. A Fenghuang egyébként magyarul Főnixmadarat jelent, a Feng pedig felépülése után a világ legmagasabb épülete lesz, bőven túlnőve a 830 méteres dubaji Burdzs Kalifát.

A brit Chetwoods tervezőiroda által megálmodott épületek a kínai interneten keringő tervek szerint rózsaszín színben pompáznak majd, s egészen futurisztikusan hatnak a szürkeségéről híres Vuhan városában. A tervezőknek ugyanakkor ez is volt a céljuk, a 470 milliárd forintnyi beruházással megépülő Főnixmadár Hopej tartomány fővárosának szimbólumává kíván válni.

Az épületegyüttesben irodák, szállodák és vendéglátó egységek is lesznek. A tornyok egy hét hektár nagyságú tavi szigetre épülnének, s a tó vizét egy, a magasabb toronyba beépített rendszeren át folyamatosan tisztítanák. A Főnixmadár emellett a környező levegőt is szűrné egy speciális technológia felhasználásával, melynek gyakorlati haszna is lehet az ország egyik legrosszabb szennyezettségi indexét felmutató Vuhanban. A komplexum nap- és szélenergiából biztosítaná saját energiaellátását. Legkorábban 2018-ra épülhet fel.

Vuhanban egyébként mindent elég nagyban nyomnak: egy szükségtelenné váló, három és fél kilométeres felüljárót egyszerűen felrobbantottak.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés