Kínos: kiderült, hogy a klímakutatóknál senki sem repül többet a kutatók közül

Valószínűleg a klímakutatóknál senkinek nem volt kényelmetlenebb olvasni a váratlan eredményt hozó a kutatást.

Érdekes eredményre jutott a walesi Cardiffi Egyetem koordinálásával a brit CAST éghajlatkutatással és társadalmi átalakulással foglalkozó központja, ugyanis globális elemzésükből az derült ki, hogy

a klímakutatók a legtöbbet repülő kutatók.

Igaz, hogy ők – elsősorban a professzorok – jóval többet repülnek, mint a többi kutató,

ugyanakkor hajlamosabbak is arra, hogy lépéseket tegyenek repülőútjaik csökkentésére vagy ellentételezésére.

Ez a több mint 350 kutató részvételével végzett utánkövetéses vizsgálat az első nagyszabású tanulány, amely a klímatudósok konferenciák, terepmunkák és meetingek céljából megvalósuló utazásait vizsgálta.

Az adatok alapján...

A klímakutatók évente átlag ötször repülnek, míg más területek szakemberei négyszer – ez persze azért lehet, mert a klímakutatás és a fenntarthatóság vizsgálata több terepmunkát igényel, de még ezt beleszámítva is sokkal több nemzetközi utazáson vettek részt.
A klímakutatók ugyanakkor jóval inkább tudatában vannak és aggódnak a repülésnek a klímaváltozásra gyakorolt hatása miatt, ezért gyakrabban ellensúlyozzák utazásaikat, alkalmaznak alternatív módokat, vagy le is mondanak az utazásról (29% vs. 5%).

A kutatókat is meglepte az eredmény

A CAST igazgatója, Lorraine Whitmarsh szerint váratlan volt számukra az eredmény, de kiemelte, hogy a

„felfedezéseink rávilágítanak, hogy a klímakutatók sok más szakemberhez hasonlóan küzdenek azzal, hogy környezetvédelmi kötelezettségvállalásaikat összeegyeztessék szakmai és személyes igényeikkel és hogy maga a tudományos világ sem tesz eleget a kultúra megváltoztatásáért”.

Ez a kutatás nagyon jól demonstrálja, hogy mekkora szükség van az alacsony szénkibocsátású utazást és virtuális alternatíváit támogató irányelvek és munkamódszerek támogatására és lehetővé tételére. Whitmarsh szerint ráadásul „a virtuális lehetőségek ugyanolyan hatékonyak lehetnek, mint a személyes találkozók, de töredéknyi költség mellett, ráadásul sokkal elérhetőbbek azok számára, akik "elkötelezettek a felelősségvállalás mellett”.

A Manchesteri Egyetem energia- és klímakutató professzora, a Tyndall Klímakutató Központ egykori igazgatója, Kevin Anderson roppant „kényelmetlenül” érezte magát a tanulmány olvasása közben:

„Bele kell néznünk a tükörbe, és reagálnunk kell a saját kutatásunkra, és gyorsan a 21. századhoz illő akadémiai közeggé kell válnunk. Talán akkor a kormányok, az üzleti szféra és a szélesebb civil társadalmi réteg jobban odafigyel kutatásainkra és következtetéseinkre”