Azt hittem, ilyeneket csak a kockák csinálnak, de nem, és végül is egész jó volt.

A gyors randizás műfaj lényege, hogy szervezett kereteken belül mondjuk (jó esetben) egy kávézóban és nem egy tanteremben találkoznak a résztvevők, majd kábé 7-10 percük van arra, hogy a beszélgetőpartnerről kiderítsék, hogy szimpatikus-e. Az idő leteltével aztán jelzik a szervezőnek (persze diszkréten), hogy az adott partner szimpatikus volt-e vagy sem, majd jön az újabb és újabb kör. És ha kölcsönös a szimpátia, akkor az este végén megkapják a másik elérhetőségét, és onnantól rajtuk áll, vagy bukik a dolog. Ennyi. És én is pont ennyit vártam. De azért nem ez történt.

Tökre fenntartásokkal vártam ezt az egészet, mert az volt a fejemben, hogy aki csak így tud becsajozni vagy ismerkedni, azzal vagy nagy baj van, vagy mondjuk durván kocka, meg különben is ebben semmi spontenaitás és igazából kihívás sincsen – és a filmekben látott bingóklub képe ugrott be. Viszont mellette szólt, hogy ilyet még nem próbáltam, és mégis csak kíváncsi voltam, mi történik majd ott és mi sülhet ki ebből.

Egy hangulatos kis helyen voltunk, a szervezőn és a hely egyik tulajdonosán kívül más nem volt ott, csak mi, meg egy kis ráhangolódós bor és sütemény. Négy csajra (ők részben barátnők voltak) jutott két pasi, mert két srác megfutamodott lemondta.

Ültem egy asztalnál és jöttek egymásután a csajok, és nekem pont ugyanaz a húspiac érzésem jött elő, mint annál a szextárskeresőnél, ahol jobbra vagy balra húzod a másikat a szimpátiád alapján, és amiről hamarabb lejöttem, mint ahogy megszavazzák a focistadionok építését.

Mindegy is, túltettem magam ezen. Ültem, beszélgettem és attól függetlenül, hogy ki mennyire volt szimpatikus, ez a tíz perc szinte semmire nem volt elég, és csodák csodájára egészen megjött a kedvem. Kicsit olyan volt, mint amikor fekszel az ágyban a csajjal és már totál akarjátok a dolgot, de előtte még azért húzzátok egymás agyát.

De igazából a szokásos körök mentek le: munka, hobbi, lakhely és már le is telt az idő. Arra mondjuk bőven elég volt, hogy a méregetés után azt is leszűrje az ember, hogy adna-e még újabb tíz perce(ke)t a másiknak, dehát ennek pontosan ez a lényege. És vicces, mert hiába nem éreztem azt, hogy na most nekem mindenáron kell az egyik vagy a másik csaj, a mézesmadzagot elhúzták előttem ezzel a "bocsi, csak 10 perced van" dologgal.

Miután mindenki letudott mindenkivel mindent és leadta voksát, nyilván ott maradtunk még és egy jó kis közös dumálgatásba kezdtünk jó sok röhögéssel és borral. Olyan volt, mintha régi ismerősökkel társasjátékoztam volna, mondjuk olyan ismerősökkel, akikkel simán buliznék is, miután bekortyoltam. Máshol ez nem szokás, mármint a végén a közös beszélgetés, csak simán lezavarják a dolgokat, mint egy laza numerát, és ettől az tényleg olyan, mint egy bingóklub.

Itt meg faszán megadták a keretét, vagyis a lehetőségét, ami már csak azért is jó, mert ha másnak mutattad magad privátban abban a tíz percben, az a nagyközönség előtt hamar kibukik, meg hát már ott helyben adhattál újabb perceket a másiknak, vagy éppen lehet pont ott győzted meg a csajt, hogy végül is nemcsak egy adonisz vagy, de király arc is.

Randim, barátnőm nem lett, de bírtam ezt az egészet és élménynek több mint jó volt. Menj el, próbáld ki, mert veszíteni semmit nem veszítesz vele, viszont ha párt nem is biztosan, de ismerősöket szerezhetsz. És a helyedben én a Pár Közös Pont villámrandijára mennék el, mert akkor ez inkább egy emberközeli, tartalmas lehetőség lesz, mint egy gyors, moderált formalitás.

Pár Közös Pont

Ez egy újonnan indult, nyitott szemléletű kezdeményezés, amely az új emberi kapcsolatok generálását tűzte zászlajára saját programjain, workshopjain, eseményein keresztül, nem csupán a párkeresésre fókuszálva. ITT meg is találod őket.

És ezt olvastad már?
Ha csak egy német playmate-ről néznél ma képeket