Tehát úgy fest, egyedül Donald Trumpra nem jelent igazán veszélyt a klímaváltozás. Ezt mondjuk nem ők állítják, ezt ugye tudjuk.

A Rochesteri Egyetem asztrobiológusai egy nemrég elvégzett tanulmány során különböző matematikai modellek segítségével szimulálták, miként alakulhatnak ki, illetve tűnhetnek el a különböző földi civilizációk, amelyek szépen lassan felélik saját égitestjük természeti tartalékait.

A kísérlet során négy forgatókönyvet vettek számításba, ezekből három elég rosszul sült el, ugyanis kis túlzással világvége lett belőle.

Mind a négy esetben az intelligens populáció népessége gyarapodni kezdett, ezzel együtt viszont nőtt a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége is, valamint az átlaghőmérséklet is emelkedett, és a túlélés is nehezebb lett.

A modellek létrehozásához az egyik kipusztult húsvét-szigeti bennszülött törzs kulcsszerepet játszott

Csakis egyetlen esetben lett heppiend a vége, amikor idejében jött a felismerés, hogy csak akkor élhetik túl, ha áttérnek a fenntartható fejlődés útvonalára – a maradék három esetben a kihalás várt az intelligens fajra.

A modellek létrehozásához az egyik kipusztult húsvét-szigeti bennszülött törzs kulcsszerepet játszott, mert a tudósok szerint a közösség kihalását a természeti erőforrások mondhatni teljes kiaknázása okozta – a szigetlakók ugyanis annyira kimerítették a föld nyújtotta lehetőségeket, hogy már nem tudott elegendő termést adni. Reméljük, ez nem fog nagyban megismétlődni.

Ez is érdekelhet:

Úgy pusztul az ausztrál Nagy-korallzátony, mint még soha

Kétévente felmérik az állapotát, ilyen rossz még sose volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
48% Igen, de menedzselhető.
41% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés