A hideg már megérkezett, néhol már havazott is, az évnek ebben az időszakában pedig sokan feljogosítva érzik magukat arra, hogy sorra tömjék magukba az édességeket, és döntsék le a különböző szeszes italokat. A gond csak az, hogy az ilyenkor felszedett plusz kilókat nem egyszerű később leadni.

Éppen ezért már időben szólunk, hogy ha fontos számodra a jó forma, ne tunyulj el teljesen decemberben sem. Tesszük mindezt azért, mert egy friss felmérésből kiderült, hogy a britek háromnegyede ilyenkor igyekszik bele sem gondolni abba, hogy mennyi kalóriát visz be, 60 százalékuk pedig egyenesen úgy gondolkodik, hogy a karácsony feljogosítja őket a korlátlan zabálásra.

A Forza Supplements számításai szerint egy átlagos karácsonyi vacsora - pezsgőt, rágcsálnivalót, halat, töltött pulykát és desszertet beleszámítva - nagyjából 5200 kalóriát és 190 gramm zsírt tartalmazhat. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az egész nap folyamán mennyit nassolunk és iszunk, ráadásul ezt napokig ismételgetjük a rokonokkal. Ennek tükrében nem csoda, hogy ezekben a napokban a javasolt kalóriaérték többszörösét visszük be a szervezetünkbe.

És simán lehet, hogy ezzel csupán 1 plusz kilót szedsz fel magadra, ami önmagában nem sok, de ha nem sikerül leadni - márpedig sokaknak nem sikerül - akkor az évek folyamán ez szépen összeadódik. Csak az érzékeltetés kedvéért, ha egy ilyen brutális menüt le akarnál dolgozni, 13 óra hosszáig kellene úsznod, vagy le kéne tekerned 175 kilométert. Ha ez túlságosan is megerőltetőnek hangzik, jobban jársz, ha a következő hetekben is odafigyelsz a mértékre. Mi szóltunk!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve