Még pedig a Xerox Magyarországnak köszönhetően, ugyanis a vállalat is belépett a környezetbarát cégek klubjába.

A Maglódi úti nyomda fejlesztésére mintegy 50 millió forint értékben áldoztak úgy, hogy

a kialakításánál fő szempont volt az alacsony energiafelhasználás, valamint a káros anyagok és hulladékok kibocsátásának a minimalizálása, illetve nyomon követhetősége.

A fejlesztés eredményeként a cég az idén bekerült a Zöld Nyomda díjazottjai közé is – az elismerést papír-­, nyomda-­ és csomagolásipari cégeknek adják a Nyomdavilág szakmai folyóirat szerkesztői, kiemelt figyelmet szentelve a fenntarthatósági szempontoknak, illetve a környezetkímélő technológiák alkalmazásának.

A társaság közölte, hogy a jövőben további erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a megrendelői oldalon is egyre nagyobb teret nyerjen a zöld gondolkodás, illetve az igény a környezetbarát nyomathordozók iránt.

(forrás: Zöld Nyomda, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Stresszmentesítés – a legjobb, amit tehetsz a mentális egészségedért

A költészet napján egy költőien gyönyörű lány a nap csaja

Közérthető módon elmagyarázzuk, hogyan ismerheted fel a választási csalást, és mi a teendő, ha ilyesmivel találkozol

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.