Kevés jobb dolog van annál, mint amikor egy fárasztó nap után végre ledobhatod magad a kanapéra, átkarolhatod a párod és egy hideg söröcskével a kézben nekiállhatsz tévézni. Most kiderült, hogy mindezzel nemcsak magadnak, hanem a párkapcsolatodnak is jót teszel.

Feltéve persze, hogy a barátnőd is szereti az adott sorozatot. Egy nemrégiben megjelent kutatás ugyanis igazolta, hogy a "közös médiafogyasztás" bizony jó hatással van a párok életére, elősegíti az adott személyek boldogságát és elégedettségét.

Ezt azok után állapították meg, hogy megkérdeztek 200 már régóta kapcsolatban élő személyt, hogy mennyire elégedettek a partnerükkel, illetve hogy mennyi időt töltenek közösen a képernyő előtt, vagyis tulajdonképpen azt, hogy hány epizódot néznek meg egyhuzamban a Trónok harcából. Az eredmények pedig egyértelműen arra utaltak, hogy

azok a párok, akik több időt töltöttek ilyen közös tevékenységgel, azok bizony elégedettebbek a kapcsolatukkal, közelebb érzik magukhoz a párjukat és biztosabbnak értékelik a kötődést.

Akármilyen hihetetlennek is tűnik tehát, az órákon át tartó közös képernyőbámulás képes csak igazán összehozni a szerelmeseket, a romantikus séta vagy a jelentőségteljes beszélgetés ehhez nem elég. Persze ha belegondolunk, lehet ebben némi igazság, hiszen egy izgalmas sorozat egy csomó jó témát szolgáltathat, és mi másról beszélgethetnél a csajoddal reggeli közben, ha nem Havas Jon legújabb hőstettéről?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
45% +10 éve