Krakkó elképesztő mennyiségű látnivalóval szolgál, és ebbe nemcsak a százféle történelmi épület, múzeum és bisztró tartozik bele, de akár komplett városrészek is. Mint például a polgári Krakkó ellenpontjának szánt szocreál negyed, a Nowa Huta (Új Kohó). 1949-ben kezdték el építeni a városrészt a Krakkó melletti falvak államosított földterületein, majd 1951-ben Krakkóhoz csatolták. Jelenleg ez a város XVIII. kerülete, 225 ezer lakossal – akik a mai napig egy saját identitást hordoznak, és ez nem is véletlen.

Nowa Huta dolgozóit (és így a későbbi lakosait) az ország minden részéből toborozták, akik közül sokan a vidéki életüket folytatták volna, de az állattartás az erkélyekre szorult, templomba pedig csak messzire járhattak, mert az nem volt része a szocialista várostervezésnek.

Megépült ellenben az acélmű az 1950-1955 közötti hatéves terv keretében, és a szocialista ideológiának megfelelően lúdtalp alakzatú városkép született, ahol egy monumentális főtérről hatalmas sugárutak futnak szét.

A hetvenes évekre felpörgött a Lenin Acélművek: mintegy negyvenezer embernek adott munkát, és évi hétmillió tonna acélt állított elő. Egy ideig a propaganda kedvence volt, mint „a lehetőségek városa, ahol a lakók kiemelkedhetnek a vidéki nyomorból, dolgozhatnak és tanulhatnak”, de már Sztálin halála (1953) után megjelentek kritikus hangok, Ryszard Kapuściński újságíró riportja például

többek között lakáshiányról, prostitúcióról, szabadidős és szórakozási lehetőségek hiányáról számolt be. Nowa Huta lassanként a propaganda kedvencéből a kommunistaellenes mozgalmak fellegvárává vált.

Elindult például a Harc a keresztért mozgalom, aminek szövevényes története lett, 1960-ban például ötezren tüntettek, és a rohamrendőrséget is bevetették. Végül 1977-re felépült az Isten bárkája-templom, amit a krakkói születésű Karol Wojtyła bíboros, a későbbi II. János Pál pápa szentelt fel. A szentségtartóban elhelyeztek egy kristályt, amit az Apollo-11 hozott magával a Holdról.

Az 1973-ban átadott Lenin-szobrot hat évvel később megrongálták, majd 1989-ben le is döntötték, közben pedig sztrájkok és tüntetések zajlottak, az utóbbiakon szakszervezeteket, a cenzúra lazulását, nagyobb vallásszabadságot és a politikai foglyok szabadon bocsátását is követelték. A Szolidaritás mozgalomnak 37 ezer tagja volt Nowa Hutában, és az általános vélekedés szerint hozzájárult a helyi kommunista hatalom bukásához.

Nowa Huta a mai napig is kétarcú: 2004-ben sok épület műemléki védettséget kapott, majd az is felmerült, hogy a világörökség részévé nyilvánítsák. A széles utak, a sok park elvileg mellette szól, viszont nekünk a szikrázó napsütésben inkább az árnyoldalai tűntek fel:

egy üresen tátongó, gigantikus városrész, ahol csak elvétve lézeng egy-két ember, és míg Krakkó belvárosában tömegek napoztak a Visztula partján, itt se napozó, se kávézó népeket nem láttam.

Furcsán alakul a városrész sorsa, az acélmű leépült (bár nem szűnt meg teljesen), az ingatlanárak a mai napig is alacsonyabbak, ahogy a szolgáltatások árai is. Dolgoznak persze a fellendülésen, de ez sosem egyszerű: az EU és a helyi hatóságok ipari parkot, szabadtéri kulturális központot és termálfürdőt terveznek Nowa Hutába, továbbá átvinnék a városrészen az S7-es autóutat is, amitől gazdasági élénkülést remélnek.

Pár éve a víztározónál szabadtéri színpad is épült, és persze vannak szervezett túrák a szocializmus mindennapjainak, építészetének, tárgykultúrájának megismerésére. Folytonosságot képez a sport is: a negyedben foci, röplabda és salakmotoros szakosztály is működik, 2009-ben megnyílt a Com-Com Zone sport- és szabadidőközpont, a Hutnik Kraków focicsapat pedig az 1995/96-os idényben dobogós lett a lengyel bajnokságban, így a következő szezonban indulhatott az UEFA-kupában, ahol az AS Monaco állította meg. Jelenleg viszont csak harmadosztályú, hiába, a hanyatlást nem könnyű megállítani.

Ez is érdekelhet: