És Széll Tamást is megemlítik a Michelin-kalauz európai kiadásában.

Új Michelin-csillagos étterem nem lett Budapesten, de egy már csillagos étterem újabbat kapott, és ezzel egy csapásra történelmet is írt. Ez az étterem az Onyx, amely ráadásul úgy kapta meg a második csillagját, hogy két korábbi séfje, Széll Tamás és Szullő Szabina két éve otthagyták a helyet, hogy valami újba fogjanak.

Az új séf, Mészáros Ádám vezette étterem tehát nemcsak megtartotta az eddigi csillagot, ami már önmagában komoly teljesítmény lett volna, hanem még egy újabbat is szerzett.

A budapesti gálán az is kiderült, hogy a Borkonyha, a Costes és a Costes Downtown is megtartott a a csillagját. Ajánlott étteremként bekerült a kalauzba az Olimpia étterem, Széll Tamás étterme a Stand 25 pedig Bib Gourmand minősítést kapott.

A Várkert Bazárban megtartott gálán egyébként öt közép-európai ország, Ausztria, Csehország, Görögország, Lengyelország és Magyarország csillagait mutatták be.

(Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.