Három különleges ízkombinációjú, Romániában gyártott eredeti Coca-Colát teszteltünk.

A legtöbb korombeli férfi a ízes, drága borokat tesztelgeti, vagy épp a ritka söröket vadássza és fogyasztja, az én szemem viszont az üdítőkre van ráállva. Gyanítom, ennek lehet köze annak, hogy absztinens vagyok, na meg az, hogy szinte csak cukros löttyöket iszom.

A szakavatott, erre kiélesített szemem azonnal kiszúrja a ritkaságokat, szokatlan ízkombinációkat, ezt történt a 14. kerület egyik kisutcájában is. Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy ezek az esetek többségében valamelyik eldugott, kissé lerobbant közértben történnek. Valamiért ezeken a helyeken beszerzik a kuriózumokat, vagy épp rájuk sózzák, nem tudom, de támogatom. Így történt például ezekkel a kólákkal is.

Nem kerestem, a szemem akadt meg rajtuk, és bár nem vagyok egy nagy kólafogyasztó, nem hagyhattam ki a barackos-fenyős ízkombinációt. Ám amíg pakoltam be az autóba a napi vásárolnivalót, nem hagyott nyugodni az érzés: próbáld már ki a másik kettőt is, ne legyél ennyire csíra!

Miután észbe kaptam, hogy nemcsak üdítőital-kíváncsi, hanem újságíró is vagyok, szolgálatba helyeztem magam és visszasétáltam az ábécébe. Úgy emeltem le a másik két limitált kiadású Cocát is, mintha előtte még sosem jártam volna ott.

Íme a a három különleges ízkombináció:

  • Barack és fenyő
  • Szeder és boróka
  • Alma és bodza 
Sorrendben: szeder-boróka, barack-fenyő és alma-bodza

A mindenki által ismert Cherry Coke-kal érdemes párhuzamot vonni, és ebben az összevetésben azt éreztem, hogy a romániai limitált verzióknál erőteljesebben jöttek a gyümölcsös ízek. És a cseresznyéshez hasonlóan nem annyira szénsavas a nedű, mint a sima kóla, amit én például a pozitívum rubrikába írtam be.

A barackosnál erőteljesebb műaroma hatotta át, a fenyő pedig nem volt felfedezhető, némi ice tea fíling sejlett fel; a szeder viszont érezhetően remekül működik együtt a kólaízzel, a boróka pedig ad neki egy pikáns, enyhén kesernyés-fűszeres ízt; az almás verziónál erőteljesen jött egy zöldalmás zamat, a bodzával együtt igazán friss, üde lett a kóla.

A fenti sorrendben döntöttem le őket, és mindegyik után azt éreztem, hogy na ez az, ez lesz a legjobb, igazán finom volt. Aztán jött a következő. Vagyis összességében így egy fordított sorrend jött ki nálam, a szubjektív listámon az alma-bodza kombó áll az élen, de a verseny szoros volt.

Ha belefuttok bárhol, akkor bátran ajánlom, ha pedig az én szemem akad fenn valami extrém üdítőn, jelentkezem vele.

Csendben visszatért a Cherry Coke

Igen. Az a Cherry Coke. Nem a zéró.

Magyarországon próbálják ki először élesben a Coca-Cola papírpalackját

A végső cél egy olyan palack, amely bélésében sem tartalmaz műanyagot és teljes mértékben újrafeldolgozható papírként.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés