A VICE magazin fiatal újságírója megtette azt, ami szerintünk sokak szívéből kikívánkozik: bebizonyította, hogy mekkora egy kamugépezet tud lenni a divatvilág. Méghozzá a lehető legfenomenálisabban. Hannah Evens, lehetünk a barátod?

Szóval az történt, hogy Evens kisasszony kíváncsi volt, vajon hány divatblogger fogja lefotózni és kikérdezni, ha a legolcsóbb és válogatottan idiótábbnál gázabb cuccokkan vonul végig a 2015-ös őszi London Fashion Weeken. A következő receptet használta: a három napos divatesemény mindegyik napján más-más szettben jelent meg, a ruháinak az összköltsége pedig nem lehetett több mint tíz font (kb. négyezer forint).

De konténerből is lomozott cuccokat magának, meg volt minden-fél-fontos jótékonysági boltban is a dizájnszettje kialakításához.

Mikor kész lett a legnevetségesebb szett, fogta magát és felszegett állal nekiindult a divathétnek.

A bloggerek teljesen odáig voltak a merész és urbánus szerelésektől és mindegyik kérdezgette, vajon milyen vintázs divattervező darabjait viseli, Evens pedig szétkamuzta az egészet. Ők pedig lelkesen blogolták és tweetelték a huszonkét éves lány trollkodását.

A prank mindhárom nap tíz fontos szerelésével működött: a divatbloggerek imádták a retro-futurisztikus-hype-urban stílust, amit Miss Evens turkálókból és szemétből guberált össze magának.

Szóval ennyit a divat materiális értékéről, meg arról, hogy mennyire megvezethető bármilyen „divatszakértő” legitimnek a divat és minőség megítélésében. Imádunk, Hannah.

(Via: Vice)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés