Nem az állatvédelemről szól a legismertebb amerikai lóverseny.

A rajt napján törölték a mezőnyből a legismertebb amerikai lóverseny, a Kentucky Derby toronymagas favoritját. A legnagyobb presztízsű, hárommillió dollár díjjal járó egy és negyed mérföldes futamba nevezett Fortét az állatorvos egy sérülés miatt nem engedte rajthoz állni. Forte a tavalyi lóversenyen megnyerte a kétévesek futamát, és idén már öt versenyből álló nyerőszériában volt. Idén a főfutamon 3:1 arányban várták győztesnek.

Vele együtt már öt lovat töröltek az eredeti rajtlistához képest a futamból sérülés, valamint nem megfelelő forma miatt. Történtek ennél szomorúbb esetek is:

az elmúlt napokban öt ló is elpusztult a lóversenypályához közeli istállókban, köztük olyan is, amely a versenyre nevezettek között volt.

Az egyik felvezető futamban szereplő egyik ló pedig olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy a versenypályán el kellett altatni.

A Kentucky Derby – amelyet idén 149. alkalommal rendeztek meg – kiemelt társadalmi esemény és látványosság. Idén a záró versenynapra mintegy 150 ezer nézőt vártak.

(Forrás: MTI. Nyitókép: az egyik szombati futam az idei Kentucky Derbyn, fotó: Stephen J. Cohen/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.