A munka és a magánélet szétválasztása csak legenda, de ez nem is baj, mert a jól kezelt átfedésekkel mindkét téren jobban járunk.
Az Apple TV+ egyik legnépszerűbb sorozata volt tavaly a Severance (Különválás) című office sci-fi, szociohorror, ami a fiktív Lumon Industries (LI) cég dolgozóiról szólt. Mert akik az LI-nél vállaltak munkát, azt is vállalták, hogy chipet ültetnek a fejükbe, ezzel szó szerint szétválasztják a munkát és a magánéletet.
Amikor bemennek az irodába, semmit sem tudnak a külvilágról, majd a munkaidő végeztével a chip átkapcsol, és onnantól semmit nem tudnak a munkájukról.
Akár logikus is lenne, hogy az esetleges magánéleti zűrök ne vonják el a figyelmet a munkáról, otthon pedig eszedbe ne jusson bármilyen munkán rágódni, biztosítva ezzel a minőségi pihenést, de ez a szélsőséges változat már a sorozatban sem működik.
A szétválasztási eljárás a sorozatban „severance”, ugyanaz a munka-magánélet szakirodalomban „szeparáció”, a határok menedzselésének technikája. A valóságban viszont létezik „integráció” is, aminek a lényege átfedéseket keresni a különböző szerepeink közt éppen azért, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk bennük.
Miért lehet ez jó?
Könnyen találunk jó példát, kezdve Indra Nooyival, aki tizenkét éven át volt a Pepsi vezérigazgatója, és szabadidejében átment egyszerű fogyasztóba, megkóstolta a különböző termékeket, a tapasztalatait pedig felhasználta a termékfejlesztéshez. Nyilván végtelen példa van, a lényeg, hogy
munka és magánélet tökéletes szétválasztása lehetetlen. Egyszer Michael Schumacher nyilatkozta, hogy verseny közben, a hosszú egyenesekben van némi ideje a családra gondolni.
Hát még egy sima irodai munkában mennyire átjárható a két terület! Elvileg a munkaadóknak klassz lenne egy ilyen chip: növelné a hatékonyságot, talán néhány dolgozó is bevállalná, legalább végre nem rágódna otthon „benti” ügyeken.
Keresztbeporzás
Tehát a komplett szeparáció még a fikció világában sem fenntartható, a valódi életben pedig végképp nem működik. És ez nem is baj, egyszerűen
tévhit, hogy ez a két terület rossz hatással volna egymásra. Sőt!
Miért is gondoljuk, hogy a munkatársi és a családi szerepünk eredendő konfliktusban áll? Gazdag szakirodalma van a szakmai és magánélet szövetségének. Amikor az egyikben pozitív érzelmeket élünk meg, az jó hatással van a másikra is, ez a „munka-család gyarapodás” koncepciója, ami a különböző szerepeink lehető legnagyobb integrálását szorgalmazza, merthogy pozitívan hathatnak egymásra.
A pandémia után
Munka és magánélet sosem mosódott össze úgy világszerte, mint a járvány idején – valószínűleg már sosem lehet annyira szétválasztani őket, mint korábban, úgyhogy a terület kutatói megalkották a cikcakkmunka fogalmát.
Azóta tök normális, ha a gyerek leckét ír, miközben kissé odébb online meeting zajlik a laptopon, vagy főzés közben átbeszélsz egy munkahelyi problémát. És ezt sokan nem is akarják feladni.
Időt spórol, aki gyorsan vált a két terület közt, vagy akár párhuzamosan használja azokat, ezzel kezelhetőbbé válnak az otthoni teendők is, ráadásul a hasonló cipőben járó főnökök jobban elfogadják ezeket a problémákat.
Maguk is látták, milyen problémákkal küzdenek a családtagjaik a hétköznapokban, és rákényszerültek az aktívabb családi szerepvállalásra. És talán jobban elfogadják másoktól is, hogy nem könnyű minden területen helyt állni.
Megértőbbek vagyunk az esetlegességekkel szemben, elfogadjuk, hogy az élet nem lehet tökéletes, a munkában elért sikereket pedig haza is vihetjük, ahogy az otthoni jó érzéseket is a munkába. Ha ügyesen kezeljük, és figyelünk az arányokra, a munka és magánélet keveredése gyümölcsöző lehet.
És mivel a Severance teljes szeparációja lehetetlen, okosabb elfogadni a realitásokat, és nem nehezíteni meg mindkét területet.
(Forrás: The Conservation, fotók: Getty Images)
Ez is érdekelhet: