Pálmafák és zokni-szandál

A Hawaii ingek valóban színesek, figyelemfelkeltőek és bohém hatást keltenek, de mára nagyjából kimentek a divatból. Egy-két férfi típus, vagy alkat van csak, amelyre passzolnak, illetve nem sok féle pálmafás, virágos ing maradt, amit még értékehetőnek lehet nevezni. Emellett az El Caminón okés, hogy a túraszandálba zoknit vesznek a vándorok, de urbánus környezetben nagyon ciki – ezt a divatszakemberek évek óta hangsúlyozzák, de nem lehet elégszer elmondani. Ha már itt tartunk, akkor felhívnám a figyelmet a kiegészítők helyes megválasztására is. Egy vagány nyári kalap (lehet szalma, vászon) nagyon szuper ötlet, viszont a klasszik horgászsapka csak hajnalban a tóparton okés; főleg, mert csak a halak látják.

Túl western a sztájl

A western stílus nagyon szexi tud lenni a filmeken, vagy egy amerikai ranch-en, de nem a városban, ráadásul nem nyáron! Mindig ledöbbenek, amikor látok egy-egy önjelölt kavbojt az utcán. Még rémisztőbb, ha a harminchat fokos belvárosi utcán látok fiatalembereket tetőtől-talpig lovászlegénynek öltözve – nem sülnek meg? Vannak szép western csizmák és övek, de lássuk be, az esetek nagy többségében nem sikerül ezekre rálelnetek, és csiricsáré darabokat választotok magatoknak. A trapéz és a rosszul koptatott farmer egyáltalán nem szexi, a western kiegészítők egyenesen ízléstelenek. No meg a kalap. Éles arcvonású, izmos testalkatú, macsó típusú férfiak némelyikének jól áll, de nem lehet mindenki Malboro man.

Márkás cuccokban veretés

Volt egy ismerősöm, akiről sokáig nem tudtam, hogy elég tehetős - nem látszott a külsején. Kiderült, hogy nagyon drága ruhái vannak, csak olyan darabokat választ, amelyeken nem virít egy oltári nagy márkajelzés, logó. Persze nagymúltú divatmárkák valóban elnyűhetetlen ruhákat dobnak piacra, de nem mindegyik kreációjuk reklámozza, hogy honnan is származik. Férfiak, a szerénység erény! Egyrészt a nem márkás ruhák között is bőven akadnak kiváló darabok, másrészt nem kell a világot telekürtölni azzal, hogy mit birtoklunk, mennyiért és milyen sok van nekünk belőle. A kevesebb gyakran több.

Ha kíváncsi vagy, mik azok a ruhák, amiktől a lányok szíve megdobban, akkor erre tovább!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában