Tavaly az orosz tölgy kizárása kavart vihart az Európai Év Fája cím körül, idén viszont ukrán almafára és egy magyar platánra is szavazhatsz többek közt.

Egész februárban szavazhatsz az Európai Év Fája verseny jelöltjeire, köztük a híres tatai „platánhídra”. A Cseke-tó partján található platánfa,

az Angolkert ikonikus fája tavaly októberben nyerte meg a hazai Év Fája versenyt a Csurgó-kút Egyesület nevezése alapján, ezzel 2014 után ismét egy tatai platán került ki győztesen az országos megmérettetésből.

Az önkormányzat által jelölt fa 2015-ben második helyezést ért el az európai versenyben.

Az Év Fája verseny 2002-ben Csehországból indult, majd számos ország csatlakozott a kezdeményezéshez, 2011 óta pedig az országos győztesek az Európai Év Fája címért is megküzdenek. Az idei jelöltekre itt tudsz szavazni, a szavazás szabályait itt találod részletesen.

Tavaly kisebb vihart kavart, hogy kizárták a versenyről az orosz tölgyfát, amit még Ivan Turgenyev író ültetett 198 évvel ezelőtt. A szervezőket megdöbbentette „az orosz föderáció agressziója és Ukrajna katonai megszállása”, ezért, csatlakoztak az oroszok szimbolikus elszigetelését célzó akciókhoz, és úgy döntöttek: „azonnali hatállyal kizárjuk az Orosz Föderációt az Európai Év Fája nemzetközi versenyből.”

Idén ellenben egy ukrán almafa szerepel a döntősök között.

(Fotó: A tatai Platán híd, Tájépítészek / Facebook)

Ez is érdekelhet:

Kizárták az orosz tölgyet az Év Európai Fája versenyből

Az oroszoknak is egyre jobban fájhat az Ukrajna elleni háború: Tugrenyev tölgyét kizárták az Év Európai Fája versenyen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés