Magyarország az öreg kontinens harmadik legelhízottabb országa, világszinten pedig a legjobb tízben vagyunk.

Magyarországon a túlsúly és az elhízás népbetegség. Felnőttkorban az elhízás előfordulása meghaladja a 60 százalékot, vagyis a normál súllyal rendelkezők már kisebbségben vannak.

Viszont nagyon gyakran nem jelentkezik betegségtudat az érintetteknél, így szakértőket sem keresnek fel, akik akár segíthetnének. Pozitív példát pedig egy ilyen társadalmi helyzetben nehéz találni magunk körül, ha pedig mégis sikerül, gyakran a segítő hangok nehezen ütik át a gyermekkor nosztalgikus ízeire, az idealizált gasztroörökségre és a szokások hajszolására építkező pszichés védelmi vonalunkat.

Bedros J. Róbert kiemelte, hogy az elhízás fokozott rákkockázattal jár, bár önmagában nincs kitüntetett szerepe a magas rákhalálozás és a daganatos betegségek megjelenésében. Az viszont tény, hogy

talán nincs is a szervezetnek olyan porcikája, amelyet valamilyen módon ne érintene az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségektől kezdve a 2-es típusú cukorbetegségen át a különböző mozgásszervi és pszichés problémákig.

Régebb több energiát nyelt el az étel elkészítése, az alapanyagok beszerzése, a ház karbantartása, fűtése, az otthoni ruhák elkészítése, de még a szórakozás és kikapcsolódás is energiaigényesebb volt.

Egyszerűen a hétköznapi dolgok elvégéséhez több kalóriára volt szükség, mint manapság.

Mindez szüleink, nagyszüleink valósága volt, amelyről a mai negyveneseknek-ötveneseknek, de akár még a harmincasoknak is lehetnek gyerekkori emlékei. És azt se feledjük, hogy eleink nehezebb körülmények között, kisebb létbiztonságban és jólétben éltek: kijutott nekik két világháború, majd egy sor szocializmus, így a maradj talpon életelv prioritást élvezett, és az anyatermészeti kontextushoz hasonlóan bizony pozitív relevanciája lehetett a zsírszövettartalékoknak, mert a zsírtartalékok nem hiába vannak ott, ahol: bizonyos körülmények között életmentők lehetnek.

Így nem csoda, hogy eleink szinte mindent rántottak, hogy a hagymát bő olajban vagy zsírban dinsztelték, hogy a paprikás krumpliba vagy a gulyásba is beletettek még a hecc kedvéért egy nagy kanál zsírt, és nem vacakoltak a lisztből készült cukros ételek fogyasztásával sem. Azonban ezek az idők már a fejlett világban mondhatni elmúltak: stabil élelmiszer-ellátásnak örvendő társadalomban élünk, elődeink munkáját pedig jórészt gépek végzik el helyettünk. A többségünk abban a szerencsés helyzetben van, hogy

már nincs szükségük tartalékolásra, mert nem jön az a bizonyos szűkös tél. A modern nyugati embert már nem az éhenhalás, hanem az elhízás fenyegeti. A zsírtartalékok így már nem életmentők, inkább ellenkezőleg. A régi időkre szabott receptek mégis a konyhafiókjainkban rekedtek, és előszeretettel támaszkodunk rájuk.

Persze senkinek sem tanácsoljuk azt, hogy dobja el az őseinktől kapott gasztrohagyatékot – ahogyan azt sem, hogy egy az egyben vegye át azt. A legjobb, amit talán tehetünk, ha átgondoljuk, és megtaláljuk a helyét az életünkben, közben pedig tudatosabbá válunk, és törekedünk arra, hogy az étrendünket és az életmódunkat is átszervezzük, és a kevésbé kalóriaigényes élettempónkhoz igazítsuk.

Bővebben a témáról:

(Forrás: Novekedes.hu)