Kínai sikertörténet.

Kínai szakértők bejelentették, hogy

már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda, ám még mindig sérülékeny

– a kategóriát akkor változtatták meg, amikor a vadon élő óriáspandák száma elérte az 1800-at.

A környezetvédelmi minisztérium vezetője, Cuj Suhung szerint jelenlegi státuszuk „életkörülményeik javulását és az élőhelyük épségének megóvására tett kínai erőfeszítéseket” tükrözi.

Az óriáspandákat Kínában évekkel azután sorolták új kategóriába, hogy a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016-ban levette a veszélyeztetettek listájáról, és a sebezhetők közé helyezte őket. Akkor a kínai szakértők vitatták a döntést arra hivatkozva, hogy ennek alapján az emberek azt hihetik, csökkenthetők a védelmi erőfeszítések.

Szakértők szerint a siker nagy mértékben annak a kínai erőfeszítésnek tulajdonítható, amellyel újratelepítették és újranépesítették a bambuszerdőket – a bambusz a pandák étrendjének 99%-át képezi.

Az állatkertek szintén nagy erőkkel igyekeznek növelni a pandák számát a fogságban tartott állatok szaporítási módszereinek segítségével.

Eközben...

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés