Egy bárszekrény egyaránt megmutatja és elrejti az alkoholt – és ezt teszi a 21. századi változata is a kannabisszal.

Az emberek mindig is megtalálták a módját, hogyan kezeljék az elixírjeiket, a kínai Shang-dinasztia teaszertartásaitól a sarki kávézó reggeli cappuccinójáig, a szesztilalom titkos árusítóhelyeitől a kis bárokig. „Mi pedig mindig is úgy terveztük a bútorainkat, hogy segítsük ezeknek az elixíreknek a rituáléit” – jegyzi meg a San Franciscó-i Alter Interiors.

Az ősi Közel-Keleten már ie. 760-ban égettek kannabiszt a kőtemplomok belső szentélyében, ahol a legszentebb kegytárgyakat tartották, míg Japánban hatalmas zen templomokat építettek azért, hogy a szerzetesek egy csésze tea társaságában órákig meditálhassanak. Bár később a teázás szakrális jellege elpárolgott, azért egyfajta szertartásosság még most is jellemzi.

Hasonló az alkohol szerepe is: különféle italszekrényeket évszázadok óta használunk. Ezek egyaránt képesek elrejteni és megmutatni az alkoholt, ám a kannabisznak nem jutott ilyen reprezentatív bútordarab a rituálé hasonlósága ellenére sem – egészen a találó nevű High Bar elkészültéig.

A High Barba fiókokat, tárolókat és rekeszeket terveztek a kannabisz tárolására, és használatára, a joint sodrásához (kihúzható tekerőtálca!) és a bongok használatához kapcsolódó kellékek is megvannak, készült hullámos betét a pipák tárolásához, szóval többé semmit nem kell elrejteni sehová, elég egyszerűen eltenni a helyére.

Az USA államainak durván felében legális már a marihuána használata, és ha már így van, akkor miért ne készüljön neki minőségi bútor? Nos, a szekrény elkészült: a High Bar 123 centi széles, 210 centi magas és 56 centi mély. A szállítási ideje 16-20 hét, opciókról és árazásról az Alter Interiors oldalán tudsz érdeklődni.

 

 

(Forrás: Alter Interiors, fotók: Haley Heramb)

Ez is érdekelhet:

Rózsaszín fény jelent meg Ausztrália felett, marihuána okozta

A nem szokványos égi jelenség oka sem szokványos.

New Jersey-ben indul az állami kannabiszbiznisz

Történelmi lépés a kannabiszipar számára: mától legális a szer használata New Jerseyben, nem csak orvosi célra.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés