Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is egy új magyar kutatás szerint.

Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.

A kutatók szerint az 1991 és 2024 között a társadalmi észlelők által országszerte feljegyzett zivataros napok a május és szeptember közötti időszakban egyértelmű emelkedő trendet mutatnak. Ebben a vizsgált időszakban július volt a legzivatarosabb hónap, majd ezt követte kissé lemaradva a június, a szeptember – vélhetően az alacsonyabb napállás miatt – pedig a legkevésbé zivataros hónapunk. A vizsgált összes hónap közül 2018 júniusa, valamint 1999 és 2002 júliusa emelkedik ki országos átlagban nyolc-nyolc zivataros nappal.

A szükséges feltételek – meleg, nedves és labilis levegő, valamint valamilyen emelő hatás – egyre gyakrabban kedveznek a nyári zivataroknak, így növekszik az esélye annak, hogy heves viharok alakulnak ki. Idén a második legmelegebb és legszárazabb júniust követően, július 7–8-án a gyorsan mozgó, vonalba rendeződő zivatarcellák főként károkozó, helyenként 130 km/órát elérő széllökéseket és jégesőt eredményeztek, miközben voltak olyan területek is, ahol alig néhány milliméter csapadék hullott.

Kevesebb mint 20 zivataros nap helyett több mint 30

A zivataros napok vizsgálatához a kutatók egy fontos mutatót, a zivatarpotenciált is elemezték, amely nagyon jó mérőszámként szolgál a zivatarokra hajlamos időjárási helyzetek előrejelzésére.

A zivatarpotenciál egy összetett, a hőmérséklet, a nedvességtartalom és a légköri labilitás alapján számított mutató, amely segít jelezni, hogy mennyire kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához.

A kutatók nemcsak a múltbeli adatokat elemezték, hanem éghajlati modellek segítségével azt is megbecsülték, mi várható a következő évtizedekben. A pesszimista forgatókönyv szerint – amely a jelenlegi kibocsátási trendek változatlanságával számol – a század végére akár meg is duplázódhat a zivataros napok száma, és évente akár 34 ilyen nap is lehet a jelenleg megfigyelhető 18 helyett. Ezzel szemben egy kedvezőbb, a párizsi klímacélok teljesülését feltételező szcenárió szerint csak néhány nappal nőhet meg a zivataros napok száma. A kutatók hozzáteszik: önmagában az, hogy megnő a zivatarpotenciál – vagyis a légköri feltételek alapján számított esélye annak, hogy zivatarok alakuljanak ki –, még nem jelenti automatikusan azt, hogy minden évben több zivatar is lesz.

Ehhez a megfelelő időjárási helyzet és elegendő nedvesség is szükséges, ugyanakkor a klímaváltozás éppen ezeket a feltételeket alakítja át: a melegebb levegő több nedvességet képes tárolni, ami kedvez a zivatarok kialakulásának, miközben a hosszabb száraz időszakok és a gyakran kiszáradó alsó légrétegek csökkenthetik is a zivatarok esélyét. Így a klímaváltozás nemcsak a zivatarok gyakoriságára, hanem azok intenzitására és térbeli eloszlására is hatással lehet.

A kutatás nemcsak az országos átlagokra, hanem a zivataros napok területi eloszlására is kitért. A jelenlegi éghajlati viszonyok között az Északi-középhegység és a Tiszántúl térsége emelkedik ki a nagy zivatarpotenciálú napok gyakoriságával, de a délnyugati országrészben is megfigyelhető egy kisebb lokális maximum, amit az Adria felől érkező zivatarláncok is elősegítenek. Ezzel szemben Északnyugat-Magyarországon számítanak a legkevésbé zivatarosnak az évek. A jövőre vonatkozó szimulációk szerint, különösen a pesszimista forgatókönyv esetén, a zivataros napok számának növekedése leginkább a Duna–Tisza köze, valamint a nyugati és délnyugati területeken lehet jelentős.

A zivatarok egyre jelentősebb társadalmi-gazdasági kockázatot is jelentenek. Egy-egy villámcsapás súlyos áramkimaradáshoz, tüzekhez vezethet, az extrém csapadék pedig különösen a városi és hegyvidéki térségekben okozhat gyors lefolyású árvizeket. A jégeső, az erős széllökések és a kis területre korlátozódó záporok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a mezőgazdaság és az infrastruktúra is egyre sebezhetőbbé váljon.

(Forrás: Másfélfok. A nyitókép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Árnyék, rövid zuhany, komposzt – Ezt teheted nyáron a globális éghajlati válság mérsékléséért

Július 15-e a globális éghajlati válság áldozatainak európai emléknapja.

Jövőkép: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok Magyarországon

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt.

Vészesen felgyorsult a Balaton vizének melegedése, turbulens változások jönnek az élővilágban

Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés