98 évet élt.

Ma, azaz december 29-én elhunyt a világ egyik leghíresebb divattervezője, Pierre Cardin.

A mérvadó divattervező 1950-ben alapította meg saját divatházát, néhány évvel később, 1953-ban kezdett el a haute couture-rel, azaz exkluzív, a legmagasabb színvonalú és árú divatcikkek készítésével foglalkozni.

Az ő nevéhez fűződik többek között az uniszex divat megteremtése, valamint az is, hogy a divatházak neve és/vagy logója látható helyen jelenik meg a ruhákon – ezzel magára is haragította a szakmát.

Ugyanakkor a Pierre Cardin márka nem csak a divatvilágban elismert, később ugyanis más termékekkel is el kezdett foglalkozni, hasonló sikerekkel: karóráktól lakberendezési tárgyakon, porcelánokon, kerámiákon és bútorokon át elektromos cikkekig, autók belső térkialakításáig szinten minden területen neves márkának számít.

A francia divattervező több száz céget birtokolt, amivel több százezer embernek adott munkát.

Pierre Cardin ugyanakkor nemcsak egy zseniális tervező és üzletember volt, de egy nagybetűs ember is, akit 1991-ben az UNESCO jószolgálati nagykövetévé és majd 2009-ben ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAOis jószolgálati nagykövetté választottak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés