Ha már a húszas éveid közepénél jársz és még nem került sor az első alkalomra, akkor sem kell túlságosan kétségbeesned. Annak ellenére, hogy milyen tartalmak ömlenek ránk a tévéből, rádióból és a különböző honlapokról, valamiért mégis tovább vár a mai generáció a szüzesség elvesztésével. Azt is eláruljuk, hogy mi lehet ennek az oka.

Ennek az érdekes kérdéskörnek a University College London szakértői jártak utána a Next Steps projekt keretein belül. Nem kevesebb, mint 16 000 személyt (1989/1990-ben születetteket) követtek nyomon 14 éves koruktól kezdve. Elég nagy mintát vettek tehát alapul, ebből pedig kiderült, hogy a mai generáció tagjai tovább várnak a szüzességük elvesztésével, mint a korábbi generációk képviselői.

Hihetetlennek tűnik, pedig a 26 évesek közül minden nyolcadik esetében még várat magára az első alkalom.

Összehasonlításképpen, az előző generációk esetében csak 20-ból 1 vallotta magát szűznek ugyanennyi idősen. És hogy mégis mi lehet az oka annak, hogy éppen a mai fiatalok tartózkodnak a szextől, amikor manapság sokkal könnyebben hozzá lehet férni szexuális tartalmakhoz?

Valószínűleg éppen az, hogy a "hiperszexuális kultúra" miatt a fiatalok már félnek az intimitástól. Teljesen elárasztottak már minket a hibátlan, feszes testtel és hatalmas mellekkel rendelkező nőkkel, és a kigyúrt felsőtesttel, óriási cerkával megáldott férfiakkal, ennek hatására pedig kialakulhatott a félelem, hogy nem vagyunk képesek megfelelni az (irreális) elvárásoknak.

A kutatásból egyébként az is kiderült, hogy ahogy idősödik az ember, úgy egyre valószínűtlenebbé válik, hogy talál magának partnert az első szexhez, hiszen a szüzességet elvesztők 90 százaléka 19 éves koráig ezt megtette.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés