Így szén-dioxid-elnyelőkké válnának a városi épületek.

A Potsdami Klímakutató Intézet szakemberei szerint, kivédhetővé válnának a cement- és acélgyártás során felszabaduló üvegházhatású gázok, ha cement és acél helyett faanyagot használnának a házak megépítéséhez. A tanulmány szerint – különböző forgatókönyvek esetében –

évente tízmillió tonna vagy akár csaknem 700 millió tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne így megakadályozni.

Mindkét szám önmagában óriási, azt nézve viszont, hogy globálisan évente nagyjából 11 ezer millió tonna szén-dioxid kerül a levegőbe, máris másképp fest a dolog. De! A faanyagra való átállás így is érezhetően hozzájárulna a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott klímastabilizációs célkitűzésekhez.

Az intézet szerint egy rétegelt falemez felhasználásával épült ötemeletes lakóház négyzetméterenként akár 180 kilogramm szén-dioxidot is képes elraktározni, ami háromszor több, mint amennyit a nagy mennyiségű szén-dioxid elnyelésére képes természetes erdők tudnak elraktározni a felszínen.

A tanulmány társszerzője, Christopher Reyer arra viszont felhívja a figyelmet, hogy

„a faanyaghasználat jelentős növekedése esetén kulcsfontosságú lenne az erdők megóvása a nem fenntartható fakitermeléstől és egyéb fenyegetésektől”.

Van még, amin változtatnunk kellene, hogy továbbra is élhető maradjon a bolygónk:

Globális katasztrófára figyelmeztetnek a kutatók

"A rosszból a rosszabb felé tartunk. Ez drámai hír, egyetlen dolgot mutat, cselekedni kell."

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve