Rossz belegondolni, mi lett volna, ha valóban elkezd dolgozni. Nem, nem Hírcsárda, ez MTI-hír.

Szó szerint idézzük:

„A halápi erdészet Újléta melletti erdejében két közmunkás szóváltásba keveredett egyik társukkal, aki – miközben ők reggeliztek –, munkához készülődve kapát kezdett élezni.  Ez zavarta az étkezőket, ezért felszólították a sértettet, hogy hagyja abba az élezést. Ennek ő nem tett eleget, mire előbb az egyik, majd a másik reggeliző is ököllel arcon ütötte a dolgozni akaró férfit, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Debreceni Járási Ügyészség gyorsított eljárásban garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította a két büntetett előéletű gyanúsítottat, akiket a Debreceni Járásbíróság jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélt” – tájékoztatott Jónáné Pocsai Edit hajdú-bihari főügyész.

Erről ez jutott eszünkbe:

Meg ez a Népszabadság-fotó, bár nincs rajta se reggelizés, se arcon csapás:

(Forrás: MTI. A nyitókép illusztráció, nem az Újléta melletti erdő garázdáit ábrázolja)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve