110 milliót kaptak a képekért, kortárs műveket vettek helyettük.

Az MGM Resorts kaszinókonszern egyebek mellett a kortárs műgyűjteményéről híres, melynek egészen tavaly év végéig 11 Picasso is a része volt, ám októberben a Sotheby’s aukciósház segítségével mindet elárverezte.

Összesen 110 millió dollár folyt be az aukcióból, Picassót pedig kortárs művészek váltották.

Érkezett Sanford Biggers, Ghada Amer, Derrick Adams, Jonathan Lyndon Chase, Svenja Deininger és Tomás Esson. Az MGM Art and Culture részlege változatosabbá akarta tenni a gyűjteményt, különös tekintettel az európai művészetre, helyt adva BIPOC, az LBGTQIA+ és női művészek számára.

A beszerzett művek között van újonnan megrendelt, mint Adams Floater című, úszó vagy csak lebzselő figurákat ábrázoló sorozata, amelyet az MGM Park uszodájának bejáratánál helyeznek majd el. Szintén az újdonságok közt lesz Rashid Johnson Cosmic Slop sorozata: a fekete szappanból és viaszból készült monokróm munkákat  az Aria kaszinó sétányára szánják.

Az MGM-gyűjtemény becsült értéke 200 millió dollár, melyet a kaszinóbáró és műgyűjtő Steve Wynn halmozott fel, majd adott el az MGM-nek 2000-ben, amikor az utóbbi felvásárolta a Mirage Resorts-ot. A teljes Wynn-gyűjtemény azonban ennek mintegy a duplája, miután a saját gyűjteménye felét megtartotta az üzletkötéskor.

Később megalapította a Wynn Resorts-ot, ám 2018-ban lemondott egy állítólagos szexuális zaklatási ügy miatt. Wynn gyűjteményéből származó művek elég sok helyen vannak Vegas-szerte, például a Bellagio hotel Picasso nevű francia éttermében is lógott öt Picasso-kép, amelyeket tavaly októberben árvereztek el.

(Forrás: The Art Newspaper, borítókép: David Vives / Unsplash)

Ez is érdekelhet:

219 ezer euróért kelt el Pablo Picasso picassós karórája

Elárverezték Picasso egyik legvagányabb óráját, melynek számlapján a számokat betűkkel helyettesítették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában