A szokásos csillagszórózás mellé most először adott ki csak Magyarországnak szentelt gasztro-útikalauzt a Michelin Guide, 33 magyar település 62 éttermével.

A francia gumigyártó melléküzemágaként működő Michelin Guide az 1900-as év óta publikálja rendszeresen inkognitóban utazó és étkező hivatásos evőellenőrei tapasztalatai alapján szerkesztett gasztro-útikalauzát. A magyar vendéglátás úgy igazán csupán 2010-ben került fel a Michelin Guide térképére, az első hazai Michelin-csillagos étteremmel, a Costesszel. Az idei évben viszont már olyan sok budapesti és vidéki magyar éttermet talált ajánlásra érdemesnek a Michelin, hogy nemcsak a fővárosi helyeket felsoroló, hanem az egész országra kiterjedő lokális útikalauzt adtak ki: az első Michelin Guide Hungary-t.

A legmagasabb minősítést, a három csillagot, amely michelinül annyit jelent: Kivételes konyhaművészet, akár egy külön utazást is megér, még egy magyar étterem sem nyerte el eddig – idén sem. Két csillagot (Kiváló konyha, megér egy kitérőt is út közben) viszont két hely is kapott 2022-ben.

Stand, Budapest

A budapesti Standról így ír a Michelin Guide: „Széll Tamás és Szulló Szabina séf-tulajdonosok elegáns éttermének szíve az üvegfalú konyha; itt készítik maguk a konyhafőnökök csapatukkal szoros együttműködésben a figyelemreméltóan mély, kifinomult élményt nyújtó attraktív fogásokat. A magyar kulináris örökség iránt mutatott szenvedély és tisztelet átitat minden egyes fogást. Az eredmény: szaktudással és átéléssel készített ételek, melyek modern jellegük mellett megmutatják a magyar konyha csodálatos hagyományos ízeit és textúráit is.”

Egy vidéki étterem, a tatai Platán Gourmet a másik magyar vendéglátóhely, amely két csillagot is kapott. A Michelin értékelése szerint „A várfalak alatti pincében rejtező, bensőséges hangulatú étteremben vezényli nyitott konyhájában Pesti István séf kis csapatát. A fogások kreatívak és pontosak, a tökéletesen kiegyensúlyozott ízek és textúrák eredményeként nyújtanak szofisztikált élményt. Ezt a kifinomultságot ismeri el két csillaggal a Michelin, megerősített helyet adva ezzel az étteremnek a konyhaművészet nemzetközi térképén.”

Platán, Tata

Egy csillagra (Nagyon jó étterem a maga kategóriájában) hét éttermet, köztük két új helyet tartott érdemesre a Michelin Guide. Az esztergomi 42 és a budapesti Rumour egy-egy csillaga Barna Ádám és Rácz Jenő séfeknek hozott új dicsőséget. Megőrizte csillagát öt budapesti étterem, a Babel, a Borkonyha, a Costes, az essência és a Salt.

A Michelin Guide kiemelten jó ár-érték-arányú helyként nevez meg hat vidéki éttermet; ezek az Anyukám Mondta (Encs), a Casa Christa (Balatonszőlős), a Kistücsok (Balatonszemes), a Macok (Eger), a Mór24 (Balatonfüred) és a Sparhelt (Balatonfüred). A fenntarthatóságot díjazó Zöld csillagot négy magyar vendéglátóhely érdemelte ki; az Almalomb (Hosszúhetény), a Graefl Major Kétútköz (Poroszló), az Onyx Mühely (Budapest) és a Salt (Budapest).

42, Esztergom

Az éttermek díjazása mellett az idei évben a Michelin Guide különleges ajánlásának örvendhet három vendéglátóhelyen négy olyan személy, akiknek szaktudását és elkötelezettségét külön kiemeli az útikalauz. A vendégfogadás és kiszolgálás különdíját az őriszentpéteri Pajtában Kvasznicza Flóra és Ferenc nyerte el, amiért ottjártakor rendkívüli melegséggel és figyelemmel fogadták és kényeztették a Michelin Guide inspektorát. Langó Tamás, a turai Clarisse munkatársa a legkiválóbb sommelier-nek kijáró különdíjat kapta, amiért a vendégekre is átragadó lelkesedéssel keresi és választja ki a menüsorhoz leginkább passzoló borokat. Mizsei János a budapesti Mák étteremből a fiatal séfek különdíját kapta a Michelintől, harmonikus, ízekben gazdag, eredeti fogásaiért.

És most, hogy ettünk, koktélozzunk:

Venezuelába nem jutottunk el, de szinte ott éreztük magunkat a Diplomático koktélversenyén

Egy estére elfoglaltuk a Múzsa bárt, és megnéztük, hogyan keveri a koktélokat a hazai koktélkeverő elit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában