A Williams frissen igazolt séfje nyilatkozott erről.

Niall Keating Michelin-csillagos séf is csatlakozik a Williams Racing csapathoz a 2022-es Forma–1-es szezonra, közölte az istálló. Keating azon kevés séfek egyike, aki két Michelin-csillagot is kiérdemelt még 30 éves kora előtt.

A brit mesterszakács 2018-ban szerezte az első csillagot a Whatley Manor Hotel alkalmazottjaként, mindössze nyolc hónappal annak megnyitása után. Még ugyanabban az évben elnyerte a Michelin Fiatal Európai Szakács díját, majd 2019-ben megkapta a második csillagot is. A következő évben feltűnt a BBC2 Great British Menu műsorában, ahol végül a bajnokok bajnoka lett.

Később a fenntartható gasztro-ipar egyik szószólója lett, amiért zöld csillagot kapott a világhírű cégtől. Keating nemrég saját vállalkozást indított Lunar néven, és mivel mind az ő programja, mind a Williamsé sűrű,

az idén nyolc versenyen csatlakozik majd a Forma–1-es csapathoz, hogy fenntartható fine dining menüket állítson össze annak vendégei számára.

Ezen kívül a Williams főszakácsával, Dan Motchmannal együtt különféle gasztro-koncepciókat dolgoznak ki a csapatnak, például a pálya melletti ünnepségekre.

A sűrű hónapokra számító Keating párhuzamot vont egy Forma–1-es és egy konyhai csapat működése közt, mondván

„nagyon hasonlóan működnek: mindkettő precizitáson, tiszteleten és kihíváson alapuló munkafolyamat szerint dolgozik, és mindkettőnél nagyon kicsi a hibázási lehetőség.”

(Forrás, fotó: Williams Racing)

Ez is érdekelhet:

Komoly bajok vannak a 2022-es F1-autókkal

Több pilóta is jelezte, hogy az új kialakítás miatt jelentősen romlottak a látási viszonyok.

Az FIA egyáltalán nem kér az új Forma–1-es csapatokból

Egyértelműen fogalmazott a szövetség.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában