A Dom Arquitectura spanyol építészmérnöke, Pablo Serrano tervezte ezt a tarragonai házat Katalóniában. Serrano a kőépítkezés helyi hagyományai, valamint a római kori épületmaradványok iránti tiszteletadás jeléül döntött úgy, hogy a földszint, illetve az udvar megtervezésénél a kő-tégla kettős kulcsfontosságú szerepet fog játszani.

A városról egyébként tudni érdemes, hogy ókori alapítású, valamint időszámításunk előtt a 3. és 5. század között az Ibériai-félsziget jelentős részét képező római provincia, Tarraconensis központja volt Tarraco néven.

Még ma rábukkanhatunk szép számmal a Római Birodalomból származó, na meg középkori épületmaradványokra is, ez nyújtotta végül is a ház megtervezésénél a fő ihletet.

Az enteriőrben található szürke betonpadló és a külteret is borító betontalapzat, valamint a téglafallal körbeépített első emelet, illetve a rusztikus téglakerítés is mind ide vezethető vissza. A ház egyébként teljesen megfelel a modern építészeti követelményeknek is, de

a két emelet hatalmas kontrasztban áll egymással, hiszen a kő- és téglaalapra egy hófehér, minimalista, geometriai alakzatokkal tarkított épületrészt helyeztek rá.

Kicsit olyan, mintha tudathasadást kapott volna, viszont gyönyörűen oldották fel ezt az ellentétet, mert az évezredes generációkülönbségek ellenére a rezidencia nagyon is egyben van.

Ez is érdekelhet:

Ezt a házat majd’ szétfeszíti a geometria

Amellett, hogy kortárs és nyugatias, a gyökereihez is ragaszkodik.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés