Míg az erőnk teljében vagyunk, elképzelhetetlen, hogy eljön majd a nap, amikor képtelenek leszünk megfelelően finanszírozni az igényeinket. Bár félelmetes ez a gondolat, de jobb elfogadni a megmásíthatatlant.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy kinek és milyen lehetőséget rejt magában az Életjáradék. Nos, a szóban forgó konstrukció az időseknek magasabb életszínvonalat és tisztes megélhetést biztosít. A befektetőnek, mint a másik szerződő félnek pedig jelentős kockázatredukálás és számos kedvezmény mellet teszi lehetővé az ingatlanbefektetést.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez a szerződésforma mindkét félnek nagyon kedvező, hiszen a kölcsönös garanciák mellett olyan lehetőségeket teremt, amelyek az szépkorúak számára a nyugdíjból a befektetőknek pedig a hagyományos ingatlanbefektetési módozatokon keresztül nem lennének megvalósíthatók.

A kérdés csupán az, hogy az érdeklődők kivel és hogyan tudnak ilyen életjáradéki szerződést kötni?

Ugyanis a nyugdíjasok nagyon bizalmatlanok és nem igazán tudják eldönteni milyen feltételek mellett és kivel merjenek szerződni. Hiszen náluk az anyagi kockázat mellett ott van a lakhatásuk elvesztésének réme is.

Míg a befektetők legnagyobb gondja az olyan idős személyek megtalálása, akik nyitottak a szerződés aláírására, és befektetési szempontból releváns ingatlannal rendelkeznek.

Ezeknek a nehézségeknek a leküzdésében és a felek egymásnak való közvetítésben nyújt hathatós segítséget Four Generations Property SE egy egyedi konstrukción keresztül.

Amelynek köszönhetően a befektetők, akik azzal, hogy az idősek ingatlanjait vásárolják meg, megteremtik számukra azt az életszínvonalat, amit Ők az állami nyugdíjból nem tudnának finanszírozni.

Cserébe számos előnyt élvezhetnek, például az alacsony tőkeigényt, a hasznosítási kényszer jó időre történő kiiktatását, a befektetett tőkére vetített 2-5-szörös fedezetet, az 50%-os illetékkedvezményt, és alapot a jelentős adóoptimalizálásra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában