Árverésre bocsátják a körülbelül 220 éves párlatot.

Most bárki hozzájuthat a legöregebb üveg whiskyhez, ehhez mindössze 6-12 millió forintnyi dollárt kell leszurkolnia, közölte az aukciót előkészítő Skinner. A szesz 1762 és 1802 között készülhetett valamikor, aztán a Georgia állambeli LaGrange-ben palackozták valamikor az 1860-as években, az addig tölgyfahordóban, illetve demizsonban érlelték a whiskyt.

(Fotó: CNN)

A Georgia Egyetem szénizotópos vizsgálat alapján becsülte meg a korát, ez alapján azt gyanítják, hogy a bourbon az amerikai függetlenségi háború és Whisky-lázadás idején készülhetett, de azt nem tudták kideríteni, hogy hol, írja a CNN nyomán a Telex.

Kacifántos a whisky története, és úgy maradhatott meg, hogy a tulajdonos Francis Drake, valamint a leszármazottjai kizárólag skót whiskyt voltak hajlandók inni.

Az üveget John Pierpont Morgan híres amerikai bankár vehette meg a gyakori georgiai látogatásainak egyikén, később fia három üveget elajándékozott: egy-egy üveget kapott Franklin D. Roosevelt és Harry S. Truman, a harmadik pedig ez, amit most elárvereznek nyáron.

Egyébként messze nem ez lesz a legdrágább whisky, a csúcsot egy 60 éves, 1926-ban palackozott Macallan tartja, ami 1,9 millió dollárért, vagyis több mint 570 millió forintért kelt el.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés