A skót Stirlingi Egyetem tudósai arra voltak kíváncsiak, hogy a fejelés milyen mértékben befolyásolja a futballisták agyműködését és memóriáját. A kutatók arra jutottak, hogy apró, mégis jelentős változás következik be a játékosok agyában azután, hogy hússzor a labdába fejelnek.

Memóriateljesítményük 41–67 százalékkal csökken, a hatás a fejelés után 24 óráig megfigyelhető. A labdát egyébként géppel lőtték ki a kutatók úgy, hogy megfelelően szimulálja a sarokrúgás erejét és sebességét, és arra kértek egy csapat focistát, hogy fejeljenek a labdába hússzor.

A játékosok agyi funkcióit a gyakorlatok előtt és után is tesztelték. Az olyan klinikai sérüléseket, mint az agyrázkódás, már korábban is vizsgálták, de ez volt az első alkalom, hogy az agyban megfigyelhető változásokat olyanok esetében kutatták, akik naponta ki vannak téve ilyen ütközéseknek.

„Bár a változások ideiglenesek voltak, úgy véljük, jelentős hatással vannak az agy egészségére, kiváltképpen, ha ismételten történnek, mint ahogyan ez a fejelésnél meg is valósul” – mondta  Magdalena Ietswaart idegkutató.

A szakértők szerint tovább kell vizsgálni, hogy az agyi elváltozásoknak hosszú távú hatásuk is lehet-e az agy egészségi állapotára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.