Az ember okozta környezetszennyezés a világ minden szegletéhez eljut.

Ausztrál kutatók a világ óceánjainak műanyagszennyezését elemezték az Around the plastic world in 455 days című jelentésben, amihez a 46 ezer kilométeres, 455 napos útjuk során – Ausztrália nyugati partjairól indulva, Dél-Amerikát megkerülve, majd Ausztrália keleti partjaira visszatérve – 177 vízmintát gyűjtöttek. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy

még a civilizációtól legtávolabbi zugokban is találhatók műanyag mikroszemcsék.

Ez igazából nem meglepő, ahogy talán az sem, hogy a mintákban csomagolóanyagokból, járművek gumiabroncsaiból, textilekből, kozmetikumokból, építőanyagokból és pelletból származó szemcséket találtak szinten minden terülten.

A kutatás vezetője és a perthi Curtin Egyetem geokémikusa, Kliti Grice azt mondta, hogy ez a kiterjedt mintavétel lehetővé tette a különleges óceáni területek mikroműanyag-szennyezésének pontos mérését, valamint azt, hogy globális képet kaphassanak a műanyagszennyezés eloszlásáról.

Az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség (CSIRO) óceánokkal és a légkörrel foglalkozó osztályának egy kutatása úgy becsülte, 22,8 millió tonna mikroműanyag szennyezi a világ óceánjait, ennek többsége az óceánok fenekén hever.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Rosszul alszol? A globális felmelegedés is okozhatja

Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg.

Sosem találod ki, mit fedeztek fel az Antarktisz jege alatt: vizet, na de mennyit

A hatalmas rejtett vízkészlet több ezer éves lehet.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés