A problémák maguktól csak nagyon ritkán oldódnak meg, és minél hamarabb vesszük őket kezelésbe, annál hamarabb térhetünk vissza a nyugodt hétköznapokhoz. Arról nem is beszélve, hogy az elhúzódó konfliktusok nemcsak az iroda hangulatát tudják elrontani, de idővel a munkát is megnehezítik. Ettől függetlenül a konfliktuskerülő magatartás igen gyakori, különösen a felettesekkel szemben. Az okok nyilvánvalóak: mindenki félti az állását, és úgy gondolja, kicsi az esélye annak, hogy jól jöjjön ki a dologból. Akár olyan szélsőséges helyzet is előfordulhat, mint a következő (megtörtént) eset.

Közös ebéd helyett bujkálás a vécén

Egy elektronikai gyár mérnökcsapatának van egy nagyfőnöke, egy kisfőnöke, és vannak a többiek. A gyárnak két menzája van, viszont ugyanazért a pénzért az egyiken sokkal nagyobb adagokat adnak. A nagyfőnök mindig hívja a teljes csapatot, hogy menjenek együtt a jobb menzára, de a többiek közösen hárítanak, hogy nem érnek rá messzebb menni. Valójában persze csak főnökmentesen szeretnének ebédelni.  A kisfőnök viszont érzi a nyomást, és nem meri szemtől szembe visszautasítani felettesét. Végül olyan lehetetlen helyzetekbe hozza magát, hogy indulás előtt elmegy a mosdóba, majd addig ott marad, amíg a nagyfőnök meg nem unja a várakozást, és el nem megy nélküle ebédelni.

Kívülállóként akár viccesnek is tűnhet a mosdóban bujkáló kisfőnök, de ő legfeljebb kínjában nevet. Ezt a helyzetet is jelentősen meghatározza, hogy a szereplők különböző helyeken szerepelnek a vállalati hierarchiában. A kisfőnök attól ódzkodik, hogy szembemenjen a felettesével, még akkor is, ha csak egy olyan triviálisnak tűnő kérdésről van szó, mint az ebéd. A többiek viszont könnyedén megteszik ezt, őket segíti a csoportban megoszló felelősség.

Ha egyedül kell szembenéznünk a főnökünkkel, gyakran a racionális indokok ellenére sem merjük vállalni a konfliktust, mert nem akarjuk magunkra haragítani a felettest, vagy egyszerűen csak a megfelelési vágy munkál bennünk. Ezzel szemben a főnökök könnyebben robbantanak ki egy konfliktust, mivel úgy érezhetik, magasabb beosztásuk eleve garantálja nekik a vita megnyerését.

Mihez kezdjünk a konfliktusokkal?

Először is nem árt különválasztani a szakmai és magánjellegű konfliktusokat. Míg a szakmai nézeteltéréseket lehet objektíven szemlélni, és egy mindenki által elfogadott harmadik fél bevonásával akár gyorsan feloldani, addig a személyes problémák esetében igazán körültekintően tanácsos eljárni. Ha problémával találjuk szemben magunkat, érdemes a következő három kérdést feltennünk magunknak, és a válaszaink alapján eldönteni, mit akarunk kezdeni a helyzettel.

1. Mennyire fontos nekem ez a kérdés?

Nem tűnik kardinális kérdésnek, de mielőtt nagyon belelovallnánk magunkat a helyzetbe, érdemes egyet hátralépni, és elgondolkodni, tényleg van-e probléma ott, ahol azt látjuk. Tényleg elviselhetetlenül hangosan telefonál a szomszéd asztalnál ülő, és ezt muszáj vele most azonnal lerendezni, vagy lehet, hogy teljesen más okokból mi vagyunk éppen érzékenyebbek minden apróságra?

2. Létezik olyan pozitív kimenetel, amivel minden szereplő elégedett lehet?

Biztosan nem vezet jó eredményre, ha a konfliktusrendezési kísérlet személyes bosszúhadjárattá alakul, pedig az érzelmek könnyen elragadhatják az embert. Ezért fontos, hogy pontosan meghatározzuk, mit akarunk elérni, és lehetőség szerint ne a kolléga megalázása legyen az, hanem valamilyen konstruktív megoldása a helyzetnek.

3. Képes vagyok én elérni ezt az eredményt?

Ez lehet akár egy egészen technikai kérdés is: van-e megfelelő hatásköröm ahhoz, hogy célt érjek. Ha úgy érzem, van esélyem megoldani a helyzetet, akkor érdemes még a megoldási lehetőségeket is sorra venni.

A kisfőnök például az első pontnál dönthet úgy, hogy ez az ebédkérdés nem fontos, ezzel nem kell foglalkozni. Ha viszont zavarja annyira a dolog, hogy foglalkozzon vele, akkor mérlegelnie kell, mit akar elérni. Azt, hogy ne kelljen a nagyfőnökkel ebédelnie? Vagy azt, hogy a többiekkel ebédelhessen? Fontos tisztázni a célt, mert azt hamar érezhetjük, ha valami nem jó, de ritkán egyértelmű, merre van a megoldás.

Ha arra jut, hogy a nagyfőnökkel közös ebéd az ő igazi problémája, akkor még mindig mérlegelnie kell a hogyant. Fontos számolnia a többi résztvevő várható reakcióival. Hogyan reagálna a nagyfőnök az elutasításra? Megsértődne vagy megértené? Persze sokismeretlenes az egyenlet, de a fejben lejátszott forgatókönyvek nagyban segítenek felkészülni egy ilyen helyzetre.

A munkahelyi konfliktusokkal az a legnagyobb probléma, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem foglalkozunk velük, de azt sem, hogy izomból kezeljük őket. Egy irodában, ahol egymásra vannak utalva a kollégák (akár csak a közös légtér erejéig is), senki nem vágyik az amúgy is hosszú munkaórák megnehezítésével, amit az ellenséges légkör okoz. A munkahelyi konfliktusokat tehát minden esetben úgy kell feloldani, hogy a lehető legkevesebb tüske maradjon hátra utánuk, ehhez pedig hasznos lehet, ha előtte végigfutunk ezen a három kérdésen.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerkesztő ajánlásához: Munkahelyet váltanál? Lehet, hogy pályát kellene!