Azt ugye jól tudjuk, hogy a keresztény hagyomány szerint Jézust egy mészkőbarlangban helyezték nyugalomra, miután megfeszíttették, majd ugyebár ezek után feltámadt. De a jeruzsálemi szent Sír-templomban található nyughelyet 1555 óta senki sem vizsgálta meg.

Eljött hát az idő, hogy közel fél évezred után ismét felnyissák a sírt, amelybe a keresztény hagyomány szerint a megváltót temették. Azonban nem kell megijedni: a kutatást az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem tapasztalt szakemberei végzik, akik már az Akropolisz és a Hagia Sophia restaurálásában is besegítettek. A jelenlegi, 4 millió dollár költségvetésű kutatás célja az, hogy

megvizsgálják Jézus eredeti nyughelyét, és az elemzések révén megértsék, miképp vált a sírhely kultuszhellyé.

A restaurálás azért volt már nagyon esedékes, mert a sírt őrző épület borzalmas állapotban volt az utóbbi évtizedekben, mivel a 20. század elején egy földrengés komoly károkat okozott benne.

(forrás: National Geographic, HVG, Daily Science)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve