Látványos autós-motoros-légi parádét rendeztek Budapest belvárosában. A szerencse nem csak annyiban segített, hogy nem zuhogott az eső.

Teljesen mindegy, hogy például a Ferrari nem az új, hanem a 2010-es Forma–1-es autóját hozta el a május elsejei motorsportos majálisra, nem érdekes, hogy hogyan néz ki egy díszburkolaton döcögő pályaautó. Ilyen csúcstechnikájú gépek közelében lenni valóban élmény, már hallani is brutális egy 13 literes, nagyjából 1300 lóerős versenykamiont, a műfaj iránt kicsit is érdeklődőknek a legfinomabb illat a benzingőzzel keveredő égett gumiszag, és nagyon sokaknak kincs egy saját készítésű fotó mondjuk Räikkönenről, vagy legalább a bukósisakjáról. Nem új keletű a nép cirkuszszükségletéről szóló mondás, ilyen gépekkel és ilyen pilótákkal pedig minőségi programot lehet csinálni, főleg a világ egyik legszebb városának legszebb részein.

De életveszélyes. Ez a Duna-parti helyszín az, ahol egy természeti jelenség és a tömeg kombinációjának öt halálos áldozata és több tucatnyi sérültje volt 2006-ban, és ezek azok a sportágak, ahol annak ellenére időről időre előfordulnak halálesetek, hogy tényleg mindent megtesznek a biztonság fokozásáért, sosem lehet viszont kizárni az emberi mulasztást vagy hibát és a technikai gondokat.

Már írtam egyszer arról a szerintem teljesen fordított gyakorlatról, hogy néha úgy tűnik, a gyalogosoktól jobban féltik az autókat, mint fordítva. Ennyi emberből garantáltan több száz olyan hülye van, aki berohangálna az autók közé, ha tehetné – hogy jobban lásson, hogy csináljon egy közeli képet, vagy egyszerűen mert meglökik hátulról –, ezért az embermagasságú kordon alapvető, és most is becsülettel végighúzták az alkalmi pálya mellett (egyébként ebből is adódtak problémák). De ettől még vállalhatatlan kockázat ezek közé, az emberektől méterekre nagy teljesítményű versenymotorokat, versenyautókat, versenykamionokat ereszteni, legalábbis sétatempónál nagyobb sebességgel.

Biztos irdatlan nagy munka volt megszervezni a Nagy Futamot, láthatóan rengeteg őrt vezényeltek ki az egyébként versenygépek számára több szempontból is alkalmatlan pálya mellé, a rendezvény szakmai felügyeletet ellátó Hungaroring szakemberei tényleg tapasztalt profik. Ettől még simán előfordult, hogy a driftautókkal szembejött egy műszakimentő-jármű – nagyjából egy méterre álltak meg egymástól, óriási baki, hogy ez megtörténhetett –, szintén az egyik drifter szélesítette ki egy kicsit pályát az egyik kanyarban – úgy ugrottak hátrébb az ott állók –, egy másik a Halász utcai lehajtó járdaszigetének csapta a kocsiját, tehát elméleti lehetőségnél jóval nagyobb a baleset kockázata.

Lenne fintorgás, ha a kijelölt útvonaltól tényleg biztonságos távolságban szabadna csak állniuk az embereknek, ahonnan nyilván jóval kevésbé látnának, valószínűleg a pálya egyes szakaszain, például a szűk Fő utcában egyáltalán nem is lehetnének nézők, de talán annak sem örülnének sokan, ha egyszer csak nem lenne több Nagy Futam, mert a legutóbbin valaki súlyosan megsérült vagy meghalt.

Örömteli, hogy ez most nem történt meg, a szerencsére viszont nem szabadna alapozni jövőre is.

(Nyitókép: Marjai János/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés