Soha-nem-lesz-csaja kinézetű nördnek indult a harmincnégy éves Adam Lyons, aki jelenleg két barátnővel él együtt, egyikőjüktől már gyermeke is van, és épp egy harmadik hölgyeménnyel tervezi bővíteni a családi trófeát. Mai kérdésünk: te csatlakoznál negyediknek?

Brooke, Jane és Adam saját állításuk szerint tökéletesen kiegyensúlyozott családi életet élnek – annak ellenére, hogy nem túl konvencionális módon hárman laknak együtt. A huszonhat éves Brooke Shedd és az eredetileg orosz származású, huszonöt éves Jane Shalakhova immár két éve osztják meg ágyukat egymással Los Angelesben. A furcsa triónak tavaly gyermeke is született: Brooke 2014-ben világra hozta Dante nevű kisfiát, akit hárman szeretnének felnevelni.

A nagy család balról jobbra. Jane, Adam, kezében Dantéval, Brooke és Oliver

Adam Lyons sztorija a maga módján példaértékű felívelés: a fiatal geek srácot saját elmondása szerint mindenki abba a fiókba tett gimi végén, akinek soha, de soha nem lesz barátnője. A lélektani mélyrepülésből a huszonöt éves koráig takarítóként dolgozó kelet-londoni férfi auto didakta módon pörgette ki magát: konkrét csajozós könyvekből tanulta ki a csábítás technikáit. Az önképző csajozókör, amely során például a Leicester téren gyakorolta, hogy hány nőtől tudja elkérni a számát, szárnyakat adott az eddig randitlan Adamnak: odáig jutott, hogy bárkit fel tudott szedni és a csúcson egyszerre tizennégy különböző nővel volt viszonya. Plusz egy elég bimbózó karriert is elindított a csajozástudása: saját YouTube randiguru csatornát indított AFCAdamLondon néven, hogy megossza tanácsait a világ töketlenebbik felével.

De úgy fest ezt is meg lehet elégelni: Adam 2007-ben megismerkedett egy londoni nightclubban Alexandrával, akivel azonnal egymásba szerettek, majd egy év múlva összeházasodtak Texasban, ahol le is telepedtek. A monogám szent kötelék azonban nem sokáig volt felhőtlen: a házas életükből hiányzott az izgalom, nem tudtak szexuálisan eleget nyújtani a másiknak. Így közös megállapodással mindketten elkezdtek másokkal flörtölni és alkalmi kalandokba bonyolódni: a másokkal történt döngetések minden szaftos részletét megosztották egymással, ami mindkettőjük elmondása szerint új életet lehellt házasságukba, plusz megint elkezdtek vágyni egymás testére is.

Ezután egyre több grouppen alakult ki köztük, míg végül Alexandra bemutatta egyik legjobb barátnőjét, a biszexuális Brooke-ot, akinek már volt egy akkor három éves fia, Oliver. Adam és Brooke randizgatása hamar nagy szerelembe csapott át, így végül békében és barátságban, de 2012-ben elváltak Alexandrával. A monogámiát azonban egy életre el akarta kerülni Adam, így Brooke-kal is azonnal vadászatra indultak, hogy legyen egy szexi harmadik még a csapatban. Nem is kellett sokáig várniuk: néhány sztriptízbáros közös kamatyolás után 2013-ban, egy texasi nightclubban találkoztak fotósként dolgozó Jane-nel, akivel azonnal klikkelt minden.

 

A trió nem feküdt le az első estén, hanem fokozatosan ismerték meg egymást. Elmondásuk szerint tökéletes lelki társra leltek Jane-nel, így kerek lett az eddig oly hiányos sztori. Így 2013-ban Adam, Brooke és kisfia, Oliver, Los Angelesbe költöztek, hogy közelebb legyenek Jane-hez, majd egy év múlva Brooke életet adott Adam első kisfiának. A hármas ezután összeköltözött, és jelenleg is boldog, kiegyensúlyozott sokaságban élnek, amíg meg nem... ismernek egy harmadik nőt, aki gyarapíthatja a családot.

Mindannyian arról számoltak be a Dailymail riporterének, hogy nem akarják magukat a tradícionális párkapcsolat béklyóival megkötni: Adamnak elég volt egyetlen házasság, hogy tudja: nem működik számára a monogám élet. A család állítólag békességben él: közös reggeli, a férfi elmegy dolgozni, a hölgyek otthon vigyáznak a gyerekere, takarítanak, összebújnak vagy épp videójátékokat játszanak és nyolckor mindenki nyugovóra térnek hatalmas, kalifornia-king-size méretű, közös ágyukba.

Azt még nem találták ki, hogy Dante hogyan nevezze a nem anyukájaként, de ugyanúgy szülőjeként jelen lévő Jane-t, de dolgoznak az ügyön. Szerintük teljesen normális az eggyel több tagú család: filozófiájuk szerint csak még eggyel több helyről kap szeretetet a gyerek, akire mellesleg sokkal egyszerűbb így vigyázni is. Plusz Adam hozzáteszi, hogy a legtöbb házasság amúgy is válással végződik, mely után az exek többnyire új párt találnak maguknak, ezért a gyerekek többségének nem idegen, hogy több mint két szülője van.

Jane
Brooke, Dantéval várandósan

Szerinted működőképes egy poligám kapcsolat?

A hármas azért még nem állapodott meg teljesen: a közelmúltban is csapattak egy jót egy közeli bár csaposnőjével (milyen érdekes, hogy férfi valahogy sosem kerül a képbe – és az is, hogy nem egy művészeti galériában szedik fel intellektuális lelki társaikat Adamék), amiből kitűnik: a trió nyitott egy negyedik szereplő állandó jelenlétére a családi fészekben. Igyekeztünk teljesen tárgyilagosan elmesélni ezt a poligám kapcsolatot, és nem is piszkítanánk ebbe bele, (max egy finom fejingatás erejéig), hanem rád bízzuk, hogy dönts: szerinted valóban lehet egészséges egy ilyen pár-trió-kvatró-kapcsolat? Szavazz bal oldalt és nézd meg, mit gondolnak a többiek!

(Képek és forrás: DailyMail)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Hat nagyon komoly kocsi hat nagyon dögös lánnyal, de itt rád is szükség lesz!

Így néz ki az a napi menü, amire a szakértők szerint a szervezetednek szüksége van

További cikkeink a témában