Immár hatvan éve készülnek a karácsonyi csokifigurák a Nestlé diósgyőri gyárában, amely a cégcsoport egyetlen, kizárólag üreges csokoládéfigurák gyártására specializálódott üzeme a világon. Ennek megfelelően több mint 25 országba szállítanak innen csokit, többek között Ausztráliába is, ahová a logisztikai sajátosságok miatt már most elkezdték készíteni a húsvéti csokikat.

A szép kerek évfordulóra feltárultak a gyár kapui, így megnézhettük, hogyan készül mindaz, amivel naponta találkozunk a boltokban.

A gyárat hol enyhe, hol erős, de sosem bántó csokiillat lengi be, a négyféle alapanyag (fehér csoki, kétféle tejcsoki, étcsoki) hatalmas kamionokkal érkezik, majd zárt rendszerben kerül a feldolgozóüzembe. Ott formákba öntik, csomagolják őket, gépek és emberek dolgoznak szemmel láthatóan jó összhangban, bizonyos munkafázisok monotonitását kétórás váltásokkal enyhítik. Évente mintegy négyezer tonna csoki kerül ki innen, 400 dolgozó közel 300 féle üreges karácsonyi- és húsvéti csokoládéfigurát gyárt.

De nem mindegyik csokifigura kerül ki „élve” a gyárból. Egy részüket ugyanis minden reggel tesztelik a kóstolóban.

A kóstoló egy szobányi helyiség, ahol minden reggel négyen kóstolják meg a csokikat, amelyeknek sokféle sztenderdnek kell megfelelniük. A hosszú asztalon minden alaptípusból sorakozik sok példány, tálcákra helyezve, ők lesznek majd az áldozatok.

„Minden érzékszervünket használjuk” – mondja a csokikóstoló. Megnézik a felületét, a színét, meg is szagolják, majd a Smarties-szal töltötteket megrázzák, hogy kiderüljön, rendesen zörög-e, nem ragadhat bele ugyanis az egyik édesség a másikba. Végül összeroppantják az üreges figurákat, és megnézik a falvastagság egyenletességét, és csak utána jön maga a kóstolás. De ez sem falást jelent: hagyni kell, hogy szépen elolvadjon a szájban a csoki.

Miután szigorú protokoll van a gyárban, ritkán adódik gond a minőséggel. Ha mégis, akkor a reggeli kóstolók csak az előszűrést jelentik: ha mindannyian úgy érzékelik, hogy egy adott termékkel, bekérik a „tartalékos kóstolókat”, egy mintegy húszfős csapatot, és ez a testület is egyértelműen hibát jelez, akkor vehetik csak ki a forgalomból. Ez az úgynevezett

érzékszervi blokkolás.

Ilyen azonban a fent említettek miatt elég ritkán történik. A kóstolás gondosan kidolgozott rituáléjának hála hiba esetén következtetni lehet arra is, hogy a gyártási folyamat mely részén adódott probléma. Viszont az egyik emlékezetes esetnél találgatni sem kellett:

„egy kolléganő a barackos csokinál elnézte a tizedeseket, és tízszer annyi tölteléket adott a csokihoz, mint kellett volna. Hát az elég egyértelmű eset volt.”

Ilyen legendás esetekből azonban nincs sok. Egy újságíró kolléga csökönyösen érdeklődik csokikban hagyott ollók meg műszempillák után, de ilyen gyakorlatilag egyáltalán nincs: a gyárba mindenki (így mi, a látogatók is) védőfelszerelésben, a védőruhát a külön hengerrel megtisztítva, a fejünket alaposan bebugyolálva lépünk be.

De maradjunk csak a kóstolónál! A megtört, letesztelt, kizsigerelt csokik maradványait elégetik (kár értük), és ha (mint általában) a sorozat rendben, akkor megy tovább minden a maga útján.

Hanem egy kóstoló nem csak kóstol: mindenkinek megvan a saját munkaterülete, és csak hetente egyszer kóstol, különben tompulna az érzékelése. Így is kevernek hibás darabokat a termékek közé, hogy élesek maradjanak a csokitesztelő ösztönök.

Persze bárki nem lehet csokikóstoló a gyáron belül: ételallergia értelemszerűen kizáró tényező, de „megfázás, fájdalom, fáradtság”, illetve bizonyos gyógyszerek szedése esetén sem lehet kóstolni.

Szabályozzák magát a rituálét is:

• A bírálat előtt minimum 30 perccel nem szabad fűszeres, csípős ételeket fogyasztani, dohányozni, kávét, alkoholt vagy egy intenzív hatású italt inni
• A bírálatkor nem viselhetnek erős kozmetikumokat (parfüm, rúzs, arcszesz) a kóstolók
• A bírálatot nem lehet éhesen vagy túl jóllakottan kezdeni
• Különböző csokifajták kóstolás közben ajánlott inni egy kis vizet
• Végül, de nem utolsósorban a bírálók nem befolyásolhatják egymást „sem beszélgetéssel, sem grimaszokkal”

A gyárban – ahol a szigorú öltözéktől a dolgozók is leginkább egy-egy nagy csokifigurának néznek ki – a mai napig is több a női dolgozó, ha nem is sokkal. Mindez a kezdetekre vezethető vissza: Miskolc, mint a szocialista nehézipar fellegvára számos férfinak adott munkát, ám annál kevesebb nőnek. Ezért döntöttek úgy 1953-ban, hogy a három évvel korábban a Lenin Kohászati Művek ételgyárának szánt, befejezetlen épületet a Szerencsi Csokoládégyár vásárolja meg, ahol 1962-ben indult meg a termelés.

A Nestlé a rendszerváltás előestjén, 1989-ben kopogtatott be, azóta pedig folyamatos fejlesztésekkel, a felhasznált csomagolóanyagok, különösen a műanyag csökkentésével, energiahatékonysági projektekkel szolgálja ki innen a világpiacot.

Ez is érdekelhet: