2007 óta minden évben kiválasztja egy szakmai zsűri az Ország Tortáját augusztus 20-a előtt. A torta receptjét országszerte átveszi egy csomó cukrászda, és az ünnepen már mindenki megkóstolhatja a győztest. A kóstolásoknak meglepően gyakran az szokott az eredménye lenni, hogy 2016-ban akár abba is lehetett volna hagyni az új kreációk megalkotását. Szerkesztőségi tortatesztünkben idén is többen újra erre a megállapításra jutottunk.

Az idei bajnok a nagykőrösi Vanília & Gelarto Kézműves Cukrászda tortája, a Huncut Szilva Herceg lett. Étvágygerjesztőnek idecitáljuk a torta leghivatalosabb leírását a Magyar Cukrász Ipartestület közleményéből. Kérjük azonban kedves olvasóinkat, ne zárják be a hetedik szónál ezt a cikket, a későbbiekben már emberi nyelven mondjuk el, mit ettünk és milyen volt!

„A torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise felvert karamellizált csokoládés fahéj ropogóssal, melyet lágyan rétegez egy üde, könnyed és zamatos, pikánsan fűszerezett szilvás csokoládé mousse, megbolondítva az egri borvidék kiváló családi pincészete által megalkotott classic vörösbor hangulatával, valamint a szintén vörösboros erdei áfonya-szilva zselé, így kényeztetve érzékeinket. A torta koronája a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.”

A tortát Nagy Gergely, a Player főszerkesztője hozta be nekünk. A klasszikus elvivős cukrászsütemény-csomag itt-ott letapadt zörgő papírjában, papírtálcán sajnos eleve lehangoló látványt nyújtottak a fóliacsíkóvszerrel egyenként leburkolt tortaszeletek, de hát ez ilyen. Tortát vagy egészben kell venni, vagy helyben a cukrászdában, ahol szépen kitálalják nekünk a kistányérra szólóban, csomagolás nélkül állva vagy fekve már nem olyan illúzióromboló szeletet. Mi is megpróbáltuk előállítani ezt az ideális állapotot:

Alkalmi ételfotósunk, Csordi is a nem tökéletes látvánnyal kezdi kritikáját:

„Mivel cukrászdából hoztuk, a csomagolópapírból kibontott, fóliából kicsomagolt szeletek már az első pillanatban jelentősen vesztettek vonzerejükből. Ráadásul alig találtunk ép szeletet, ami legalább a fotózás erejéig megállt volna a lábán, ezért állnak olyan furcsán a képeken. Szépek a torta színei, de jobban tetszett volna, ha egyenletes a rétegek vastagsága.

A neve nekem nem jön be. A szilva oké, gondolom a bor miatt huncut, de a herceg? Szeretem azokat a tortákat, ahol a piskóta és a krém aránya az utóbbi javára billen, de persze ehhez az is kell, hogy a krém ne legyen túl édes. Az idei ország tortájában még éppen nem az, finom, de azért nem kiemelkedően emlékezetes az íze. Klassz, hogy a tészta nem száraz, de szinte már elázott, a mogyoró mindenesetre jót tett neki. Puha, könnyen falható torta, gyorsan megettem, de nem biztos, hogy a következő szeletet is ebből kérném.”

Gergő a nagykőrösi ősforrásnál is megízlelte a H.Sz.H-et, nekünk a Szamostól hozta a kóstolót. Sajnos sem Nagykőrösön, sem bent az irodában a második próbánál nem érzett elragadtatást az idei Országtortánktól: „Túl édes, túl sok. Ahogy tegnap családi körben megállapítottuk, falatról falatra egyre jobban megtelt tőle az ember, egy teljes szelet nem szívesen megy le az ember torkán.

Valahogy kóstolás közben mindenki az Őrség zöld aranyát hozta be ellenpéldaként, hogy bezzeg ott mennyire harmonikusan illeszkedtek az ízek, itt meg minden támad egyszerre.

A szilva, a csoki, a bor és a krémesség külön-külön elmenne, de egyben minden sok lett valahogy. Ami egyébként nagyon jót teszt az ízhatásnak, az a mogyoró, ami a kellemes ropogós állaggal sokat javít a teljes hatáson. Az eredetiben vadabbul köszönt vissza a szilva és a bor íze, a Szamosnál ez valahogy finomabbnak érződött.”

Hát igen, az az Őrség zöld aranya, a '16-os nyertes; azt akár örökös Ország Tortájának is választhatnánk, szerintem is. A mostani győztesbe belekóstolva nekem is ő jutott eszembe azonnal. Hogy az mennyivel jobb volt bárminél, amit csak kóstoltam azóta!

Ennél is. A borból, szilvából, dacquoise-ból (ez egyébként egy tojásfehérjés-mandulalisztes tésztapótló), csokihabból, mire az én póri ajkaim közé került, valahogy egy kissé erjedt, híg lekvárba áztatott piskóta lett. Tipikus „egyszer meg lehetett enni” élmény volt, sose kérnék ilyet újra. Ha egy cukrászdában magam gomboltam volna le az árát, kimondottan fájna, hogy elhagytam a járt utat egy járatlanért, és nem egy őrségaranyásat vagy valamelyik 2016 előtti kedvencemet kértem inkább helyette. Nem éreztem se hercegit, se huncutot a sütiben. Huncutot mondjuk soha többet semmiben nem szeretnék érezni, köszi, Zsolti!

A leginkább zavarba ejtő élménybeszámolót ugyanis Zsolt kollégám így fogalmazta meg: „Vizuálisan nem erős, és ízre sem túlságosan. Nedves összhatású, a vizezett lekvár dominál a mogyoró felett. És nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a huncut kutyapicsát jelent.”

Az utolsó kijelentésnek utána kellett néznem, és hát sajnos valóban. Ma már vidám, pajkos szavunk tényleg egy német eredetű sértésből puhult fel annyira, hogy egy cukrászsütemény nevébe is belekerülhetett.

Oszit se győzte meg a Huncut Szilva Herceg: „Nekem nem volt gondom az ízharmóniával, finom volt, a vörösbor is csak egészen lágyan érkezik benne, de az eléggé zavart, hogy nem volt harapható része, nem volt tésztája, pontosabban át volt ázva. A roppanós résszel is visszafogottan bántak, pedig a mogyoró klassz benne. Olyan, mint egy dermedtebb pohárkrém.”

István kolléga kicsit tagoltabban írta le élményét. „Hagyományosan külön eszem a torta egy-egy részét (hab a tetején, alja, oldala, marcipánfigura, ha van), és ezzel most rögtön rá is tapintottam az idei bajnok gyengéjére.

Az alja finom, sűrű, telített ízű, édes (de nem túl). Ropog a mogyoró, kedvet kapunk az egész szelethez. Felfelé haladva viszont enyhe csalódás ér: túl könnyű, habos a torta. Más rétegrendet hiányolok, kellene bele egy-egy sűrűbb, ropogósabb sáv, mint az aljzat volt.

Érződik az alkotói szándék (lágy és könnyed desszertet alkotni), bejön a lisztmentesség is (van gluténérzékeny a családban), és az alap trió (szilva–egri bor–fahéj) összhatása sem rossz. De ezt feleslegesen elrontja a sok habos, vajszerű izé, ami nélkül remekül meglennénk, a szelet után pedig vágyakozni kezdünk egy jól sikerült Eszterházy tortára.”

Fefe se volt oda az idei győztesért: „Nekem az összhatás egy vizes-ázott tésztájú, megavasodott lekvárral és krémmel töltött torta volt. Egyértelműen nem találkozott az én ízvilágommal, persze – utólag megnézve a receptet – sok mindent nem is éreztem ki az összetevőkből. A csoki a tetején azért finom volt. Kérdésem: ha ez Az Ország Tortája, milyen lehet a többi?!”

A Player stábjának ítélete tehát egységes: ez most annyira nem jött be. Ha megkóstolnád az idei Ország Tortáját, óvatosan fuss neki, ne rendelj látatlanban rögtön egy tizenhat szeletes ünnepi példányt, mert lehet, hogy nem úgy lesz emlékezetes a szülinap, ahogy szeretnéd!

A Player legutóbbi gasztrotesztje vízszínező-bubizó-ízesítő tablettákról szólt: