Ő volt a 346 áldozat egyike.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Egy szövetségi bíróság 49,5 millió dollár (kb. 15,5 milliárd forint) kártérítést ítélt meg a 2019-es etiópiai repülőgép-szerencsétlenség egy amerikai áldozatának családjának. A Chicagóban ülésező bíróság esküdtszékének döntésével szinte teljesen lezárul a 737 Max gépmodell gyártó által is elismert hibájából bekövetkezett – 346 ember halálát követelő – két szerencsétlenség nyomán indult kártérítési eljárások sora. A perben a felperes az Etiópia felett lezuhant repülőgépen utazó Samya Stumo családja volt. A fiatal nő halálakor 24 éves volt, és egy civil szervezet alkalmazottjaként egészségügyi munkára utazott Kelet-Afrikába.

Miután a Boeing korábban elismerte felelősségét mindkét szerencsétlenségben, a bírósági eljárás csak a kártérítés összegéről szólt.

A repülőgépgyártó már korábban megállapodás kötött a szövetségi igazságügyi minisztériummal, amivel a büntető felelősségre vonást elkerülte, és azt követően a legtöbb áldozat családtagjával sikerült kártérítési megállapodást kötnie.

Bírósági tárgyalásra csak néhány ügy került. Tavaly novemberben egy másik esküdtszék 28 millió dollárt ítélt meg egy másik halálos áldozat, Shikha Garg egykori ENSZ-dolgozó családtagjainak javára.

A Boeing 737 Max fedélzeti rendszere hibás érzékelőadatok alapján, a pilóták beavatkozása ellenére többször is veszélyesen lefelé nyomta a gépek orrát, ami 2018-ban és 2019-ben két katasztrófához és a flotta globális leállításához vezetett.

A Samya Stumo hozzátartozóinak szerdán megítélt kártérítés több tételből áll össze. A Boeingnek 21 millió dollár kell fizetnie a halálos áldozat által megtapasztalt szenvedésért, 16,5 milliót a családtagok hozzátartozójuk elvesztésének ellentételezéseként, míg 12 millió dollárt a gyász okozta fájdalom kompenzációjaként kapnak.

A család ügyvédje jelezte, hogy fellebbeznek, miután a bíróság elutasította a büntető kártérítés megfizetésére vonatkozó beadványt a Boeing vezetésével és a cég beszállítóival szemben.

(Forrás: MTI, illusztráció: Boeing)

Ez is érdekelhet:

Így tűnt el a Malév Tu–154-ese Vietnám felé

Közel egy hétig nem tudták Magyarországon, mi történt a géppel és a személyzettel.

Rosszul jégtelenítették a repülőgépet, 78 ember halt meg 1982-ben ott, ahol januárban helikopterrel ütközött az utasszállító

43 éve is történt egy légikatasztrófa Washingtonban, ahol idén január 19-én egy katonai helikopter nekiütközött az American Airlines utasszállítójának.

Elfelejtették kiengedni a Malév-gép futóművét, 243 km/óra sebességgel szálltak le hasra

A pilóták és a görög irányítók is hibáztak, csoda, hogy nem sérült meg senki a 2000-ben történt balesetben. A totálkáros Tu–154-es pedig még közel húsz évvel később is tudott izgalmakat okozni.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Naponta több mint 10 focipályányi területet építenek be vagy burkolnak le Magyarországon

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
47% Igen
46% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés