Persze tudjuk, hogy isten vagy az ágyban, de azért van két és fél perced rá, hogy tanulj valamit a jobb szexről? Akkor azt most szánd erre a vizuálisan nagyon kreatív, tartalmilag pedig elég megfontolandó videóra. Mondjuk a zoknis dologgal nem igazán értünk egyet.

A BuzzFeedBlue összeállítása hasznos tippeket ad a még jobb szexhez, de azért két dologba belekötnénk. Egyrészt az alkohol és szex viszonyába: abban teljesen igazuk van az alkotóknak, hogy a szesz dehidratál, így kellemetlen következményekhez vezethet. Viszont egy-két pohár nem túl erős ital kifejezetten jótékony hatással van a szexuális vágy felkeltésére, nők esetében pedig a mentális relax mellett a fizikai ellazuláshoz is nagyban hozzájárul. Plusz itt van ez a zoknis téma: számunkra a zokni viselése szex közben a leglehangolóbb dolognak tűnik, kábé olyan szintű együttlét- és hangulatabortusznak, mintha a Szomszédok zenéjére kezdenénk el csinálni. A fázásos részben lehet igazság, de komolyan: nem elég ehhez inkább egy takaró? Vagy jobbik esetben az, hogy már az aktus vehemenciájától annyira felpörögnek és leizzadnak a felek, hogy a fázás szóba sem kerül. Mi inkább erre szavaznánk a zoknik helyett, mindenesetre a hat hackes összeállítást így is érdemes elraktározni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés