Aamir Khan neve talán nem cseng annyira ismerősen azoknak, akik főképp hollywoodi filmeket „fogyasztanak”, pedig az indiai színész igencsak elismertnek számít saját hazájában – sőt, már nemzetközi terepen is, hiszen eddigi karrierje során már rengeteg díjat bezsebelt.

Eddig olyan jól sikerült (indiai) filmekben jutott főszerephez, mint a



Rang De Basanti (Ifjú lázadók), 3 Idiots (3 félnótás), Taare Zameen Par (Földre szállt csillagok), PKvagy Lagaan, utóbbit Oscarra jelölték 2002-ben a legjobb külföldi film kategóriájában.

Ezúttal pedig a Dangal kulcsfigurája lesz, a decemberben bemutatandó film kedvéért viszont áldozatot kellett hoznia:

a karaktere ugyanis a film első felében pocakosabb, öregesebb, míg a végén úgy fest, mint valami szuperhős.

Így festett a PK-ban

És mivel a Dhoom 3-ban (2013) és a PK-ban (2014) nyújtott szerepei miatt a mumbai színész teste már alapból ott volt a szeren, éppen ezért a Dangal rendezője felajánlotta neki, hogy vegyék fel először a film második részét, majd ezt követően az elsőt. Azonban

Khan a nehezebb utat választotta: először „felhizlalta” magát, majd a film második részére leadta a kilókat, cserébe viszont ismét jól kigyúrta magát. Sőt, ezúttal még durvábban.

Ismerős lehet az egész Christian Bale-től is, aki „feláldozta” a testét a Harcos (2010) kedvéért is, de a leglátványosabb a Gépész (2004) és a Batman: Kezdődik! (2005) közötti átalakulása volt. Csakhogy Bale ekkor még csak a 30-as éveiben járt, Khan viszont már túl volt az 50-en, amikor ebbe belefogott.

Mintha csak megfiatalodott volna a videó elején látott öreg fickó,

de tényleg, szinte rá sem lehet ismerni. (Persze ebben bejátszott egy kis arckozmetika is – az ősz szakáll eltávolítása, hajfestés, miegymás.) A színész egyébként  olykor kételkedett abban, hogy sikerülni fog neki, sőt, néha a hitét is elvesztette – ugyanis 97 kilósan, 38%-os testzsírszázalékkal vágott neki –, de végül megcsinálta – és ő az élő példa, hogy

nem kell rozsomáknak vagy feláldozhatónak lenned ahhoz, hogy mindez lehetségessé váljon mindössze pár hónap alatt, akár 50 felett is.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.